Érdektelenségbe fullad az East-West Gála?
Több más nagy verseny mellett a hétvégén rendezik az East-West Gála második fordulóját is Vámospércsen. Barna Évát kérdeztük a versenyről, azt remélve, hogy jó hírekkel szolgálhatunk, de egy kissé más irányba fordult a beszélgetés…
Mi újság a hétvégi versennyel? Hogy állnak az előkészületek?
Most azért hallgattam el egy picit, mert nehéz szavakba burkolni azt, amit el kell mondanom. A hétvégi Gálánk egy seregszemléje lehetne a magyar golfozóknak, a magyar golféletnek, de ez sehogysem akar összejönni. Eddig körülbelül harmincan jelentkeztek a Kelet-Nyugat Golfgálára, méghozzá úgy, hogy a keleti csapat felállt a 25 fős létszámmal, viszont nyugatról – holott mindannyian tudjuk, hogy Magyarország golfja szinte csak nyugaton létezik – csupán öten jönnek el. Hogy ez miért alakult így, egy hosszú és bonyolult folyamat.
Az első fordulót augusztus elején tartottuk, ahol nagyon karakánul, hatalmas energiával Nagy Laci megszervezte és irányította a csapatunkat. Ami pedig most van, az egyszerűen egy nonszensz állapot. Ezt nem lehet tovább szépítgetni, elég a köntörfalazásból, a kozmetikázásból, ki kell mondani. És ami nagyobb baj, lesz ez még rosszabb is. Ez így nem mehet tovább, nagyon nagy váltás kell a magyar golfban, hogy rendeződjenek a dolgok.
Vajon mi lehet ennek az oka?
Nézze, a golf akkor válik költségessé, ha valaki versenyezni kezd. Azt mindenki tudja, hogy amíg hobbiszinten játsszák az emberek, addig ez nem egy drága sport. Egyszerűen túl sok pálya van túl sok versennyel, túl kevés játékosra. Ha valaki komolyan veszi a versenyzést, az utazással, a nevezési díjjal és az esetleges szállásdíjjal együtt akár egy hónap alatt, 3-4 versennyel számolva elérheti a 100 ezer forintos költséget is.
Mi lesz a versennyel?
Mindezek ellenére megpróbálunk egy jó versenyt összehozni. Gondolkoztunk, hogy megváltoztatjuk a játékformát úgy, hogy a játékosoknak is érdekük legyen eljönni. Így most az első napon match play lesz, a másodikon stableford formájú játék. Úgyis mindenki üldözi a pontokat, a HCP-ket.
Meddig lehet még nevezni?
Aki most, az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy mégis részt szeretne venni, az még holnap is beugorhat. Az egyetlen gond az, hogy mivel nincs saját konyhánk, cateringet kell rendelni, amit nekem ma este le kell adni. De ez nem lehet probléma, megoldjuk. A Gála nevet nem véletlenül igyekeztem odatenni a verseny nevének végére, én a befolyt összeget tényleg visszaforgatom a golfba. Ennek ellenére a klubtagok nevezési díját lecsökkentettem, és a zenés esti programot is lemondtam, hiszen nincs értelme. 50-60 játékosnál annál inkább lenne…
Cikkek a témából:
Dalra fakadtak Arizonában
Sarasota de csodás
A hír megdöbbentett minket
Leállt a Malév
Kemény hetek előtt
Bemutató előadás a TF-en az Iskola Golf Programról
80 nap a golf körül
Viszlát bizonytalanság