![]() |
![]() ![]() Golfplya beruhz segdanyag ![]() Golf sportgfejlesztsi stratgia |
Csak 70-en maradhatnak « vissza
PGA Tour – Deutsche Bank Championship
A PGA Tour sorozat szokásával ellentétben ezúttal pénteken kezdődik a FedEx Kupa rájátszásának második tornája melyet Bostonban rendeznek a helyi TPC pályán. Tavaly az a Steve Stricker tudott nyerni, akit újságírói berkekben egyszerűen csak Mr. Szeptembernek hívnak, hiszen a szezon vége felé szokta elkezdeni begyűjteni tornagyőzelmeit. A tortnát a Massachusetts államban, található Nortonban rendezik meg, a TPC Boston par-71-es pályán. A fent már említett pénteki kezdés még véletlenül sem elírás, ez a torna az egyetlen a Tour-on, amit pénteki kezdéssel és hétfői befejezéssel rendeznek, az Egyesült Államok úgynevezett Labor Day ünnepe folytán. A viadal nem tekint vissza túl régi múltra, az első tornát 2003-ban tartották. Akkor Adam Scott nyert. A rájátszás második tornáját már csak 100-an kezdhetik meg, és aki a bostoni viadalon nem kerül be az első 70 közé, az bizony elbúcsúzhat a további küzdelmektől és nem harcolhat a 10 000 000 dolláros pénzdíjért. A torna 2007-ben került be az abban az évben életre hívott FedEx Kupa sorozatába. Addig 990 000 dollár volt a fődíj, idén a győztes idén már 1 350 000 dollárral gazdagodik. A viadalon természetesen jelen lesz Tiger Woods is, aki idén még nem rendelkezik tornagyőzelemmel, ám amióta új swing edzőt alkalmar a játéka ugrásszerűen javult. Woods-tól sokan várnak jó eredményt hiszen túl azon, hogy a következő tornára még nem kvalifikálta magát Corey Pavin Ryder Kupa kapitány vigyázó tekintete is rá szegeződik. Cikkek a témából: Lawrie hibával is vezet A düh már a múlté Fagyos Arizona Katari homoknyelők Széllel szemben A legjobb ausztrál akar lenni Ismét a legjobb húszban Bámulatos rekord |
2012. február 05. Ágota, Ingrid
![]()
Golf NationalParis, Francewww.golf-national.com Green Fee Guide: *** Tervező: Herbert Chesneau and Robert von Hagge
Betöltés...
Kérje INGYENES hírlevelünket!
![]()
![]()
![]()
![]() |
|||||||||||