21. nap: Ami nem öl meg, az megerősít




Csodás napsütéses reggel, romantikus hópelyhek délben, hatalmas hóvihar egész délután.

Este, az orosz néni és bácsi vendéglátása minden igényemet kielégítette. Pompás vacsora, füstölt és sült pisztráng került az asztalra frissen a tóból, házi sörrel öblítettem, minden fogást.

Sokat beszélgettünk, próbáltam gyakorolni az orosz nyelvtudásom, több, kevesebb sikerrel, mivel tökéletesen beszéltek angolul, nem akadozott a beszélgetés. Az este sztárja a hatalmas macskájuk volt, akit Bulgakovnak neveztem el.

Brutális esővel indult a nap, húztam a reggelit és a készülődést ameddig csak lehetett, a reggeli eső számomra a legrosszabb, még hűvös a reggel, az izmok nehezen melegednek be, a hangulat is alacsonyabb szintről kezdi az emelkedést. Nem ideális hegymászáshoz.

A taktikám beválni látszott, mire befejeztem fejedelmi étkezésem, kezdett kisütni a nap, sugarai színezni kezdték a környezetet.



Elbúcsúztunk, megköszöntem a szívéjes vendéglátást és nekilódultam 27 km-es túrámnak, mely egy magas 1350 méteres hegy megmászását, és annak völgyébe leereszkedését tartalmazta.

Kellemes meleget teremtett a nap, hátam mögül sütött, így kezdtem el a felfele vezető utat. Körülöttem apró hegyi falvak és patakok tették még élvezhetőbbé a sétát. Ahogy kapaszkodtam egyre feljebb, tehenek és bárányok kolompjai teremtettek hangulatos koncertet, madárcsicsergéssel és patakzubogással kiegészítve. A meleg és a meredek emelkedő kezdett megizzasztani, élveztem a hegymászást, gyönyörködtem a természetben, melyet néha egy-egy viadukt ívelt át, jelezve az emberi jelenlét nyomait.



Másfél óra múlva elértem az első magaslatot, meg is lepődtem, milyen gyorsan haladok. Beültem tízóraizni egy kellemes hostel teraszára pihenésképpen, ettem egy spanyol omlettet, ittam egy gyümölcs turmixot, egy méregerős kávét és már azon járt az agyam, lehet bírok ma többet is mint 27 km.

Ekkor hátam mögött, cseppet sem barátságos esőfelhők kezdtek gyülekezni. Szedtem is a sátorfámat, folytattam utam O Cebreiro felé, ahol az ebédemet terveztem.

Egyre közelebb kerültek a felhők, néha egy rövidebb zápor lecsapott, szerencsére másik irányba haladt tovább és szakadt le az ég, mint amerre mentem.

Mekkora mázlim van, gondoltam, elég nehéz lett volna sárban, csúszva-mászva megközelíteni a hegycsúcsokat. Szép lassan, haladtam a cél felé, pontban délben, harangszóra érkeztem meg.
Ebben a pillanatban a hó is szállingózni kezdett. Még örültem is neki, legalább nem az eső. O Cebreiro pedig egyre hangulatosabbá vált a szállingózó hópelyhektől. Mindenki mosolyogva fogadta, első napi Deja Vu érzés fogott el.

A hideg és az előző helyen elköltött bőséges tízórai miatt, nem álltam, meg, majd a következő településen eszem, addig úgy is eláll a hó. Így is lett… Kisütött a nap, csodás szivárvány ragyogta be az alattam elterülő vidéket.


A nap melege, kezdett megszárítani, ismét nagy lendülettel baktattam tovább. Az egyik pillanatról a másikra a nap eltűnt, hatalmas szél kerekedett, és az előbbi nagy pelyheket, sűrű hóesés váltotta fel.

Még mindig nem aggódtam, magasan vagyunk, gyorsan változik az időjárás, ez is elmegy, úgy ahogy jött.



Ismét előkerült az esőkabát, bíztam benne, hamar alábbhagy, de teljesen nem nyugodtam meg, mert még mindig fölfelé vezetett az út, és semmi jel nem utalt arra, hogy feljebb jobb lenne a helyzet. Sőt. Taxit sürögtek, forogtak, kapkodták fel a zarándokok komfortosabb tagjait. Többször leszólítottak engem is, hátha...... De nem, Kemény vagyok, vagy hülye, majd kiderül a nap végén.

Egyre keményebben esett, a hőmérséklet is rohamosan csökkenni kezdett, és a földön is kezdett megmaradni a nyoma a hónak. Bíztam benne, ha elérem a hegytetőt és elindul az ösvény lefelé, akkor szép lassan melegebb és csapadék mentes lesz a folytatás.




Nem így lett, hiába ereszkedtem lejjebb és lejjebb, a hóesés, szembeszéllel egészült ki. Hiába a meleg öltözet, az esőruha, 4 óra esélytelen hadakozás után kezdtem kihűlni, fázni és erősen bosszankodni. Légző gyakorlatokkal próbáltam újra és újra meleget teremteni testemben, egyre kevesebb sikerrel. Szinte percenként ellenőriztem az alkalmazásomon, mennyire vagyok még a szállásomtól, vagy a legközelebbi településtől. Gyorsabb sebességre kapcsoltam, hátha előbb beérek.

Éreztem, ma a Camino ismét próbára tesz, mint a legelső napon. Hosszú, magas hegy, hóesés. Mintha csak azt várná, hogy adjam fel, tárcsázzam a taxi számát, ahogy sokan mások ma megtették és adjam fel a gyaloglást.

Azonban az elmúlt 21 nap megerősített, mind fizikailag, mind szellemileg, eszembe sem jutott, hogy feladjam. Bosszankodtam, újra és újra motiváltam magam, tettem egyik lábam a másik elé, ahogy már sokszor és haladtam. Délután 4 körül végre megérkeztem.

Hosszú percekig forró zuhany alatt időztem és csak arra gondoltam, MA IS MEGCSINÁLTAM! Mert ez a nap erről szólt, nem a szépségről, a fizikai erőpróbáról, hanem arról, mennyire sikerült az elmúlt 21 nap alatt összeraknod magad szellemileg.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés