Magyar Kupa visszatekintő: Ütős végjáték




A tavalyi, 29. Magyar Kupa őrületes hajrát hozott Kisorosziban. Az eredmények láttán egyszerre voltunk boldogok és szomorúak, hiszen - más-más okokból - többen is megérdemelten magasba emelhették volna a legjobbnak járó serleget. De mint tudjuk: nem nyerhet mindenki! 2018-ban kibővítették a kategóriákat, így többek között női és férfi Magyar Kupa győztest is hirdettek.

Fordulatos és könnyeket előcsaló pillanatok, valamint végletekig kiélezett párharcok jellemezték a kisoroszi Magyar Golf Clubban zajló kétnapos tornát. A férfiak küzdelme, a Balatonudvariban működő „BB” csapat párharcáról, míg a nőknél két jó barát playoff ütközetéről marad emlékezetes.

A kis Bertényi beköszönt

A győzelem csupán az utolsó lyukon dőlt el. A címvédő, Kötél Bence (150: 80, 70) hatalmas hajrát produkálva (az első nap a 7. volt), minimális előnnyel 2017 után ismét elhódította a Magyar Kupát. Olyan illusztris társasághoz csatlakozott, mint Szigeti Csaba (1994-1995), Lugosi Tamás (2006, 2008), Kővári Dániel (2009-2010), Vadkerti Adél (2014-2015), akik szintén kétszeres Magyar Kupa győztesnek mondhatják magukat.  

A második helyen a minden dicséretet és elismerést megérdemlő „BB” csapat másik tagja, Bertényi Bence (151: 75, 76) zárt, aki bajnokok egész sorát utasította maga mögé 13 és fél évesen. Le a kalappal előtte! A magyar golfozók Bumija, vezető helyről kezdhette a mindent eldöntő kört. Abszolút nem volt megilletődött, végig kézben tartotta a versenyt az ominózus 16-os lyukig. Egy apró rövidzárlat, egy rossz ütés és egy kihagyott putt, a kis Kötél címvédését eredményezte. A harmadik helyen, az Amerikából nyári szünetre hazatérő, 2017-es felnőtt bajnok Csányi

Olivér
(153: 77, 76) végzett.
„Remek tapasztalatként szolgált a torna mindkettőjüknek. Bertényi Bence számára az, hogy végig figyelni kell minden egyes ütésre, illetve adott esetben egy rossz pozícióból is el kell vállalni egy bogey-t, majd menni tovább és küzdeni. Kötél Bence pedig megtanulta, hogy sosem szabad feladni! Ha nem megy a játék, akkor is törekedni kell a veszteség minimalizálására, mert jönnek a következő napok, amikor még lehet javítani az eredményen.” – értékelt Kötél Balázs a bajnokság végén.

További sorrend a Top 10-ben:
4. Szeberényi Máté (156. 77, 79), 5. Rózsa Dávid (157: 76, 81), 6. Meznerics Gergely (159: 81, 78), 7. Greff Bálint (161: 82, 79), 8. Horváth Joe (161: 82, 79), 9. Szalay Attila (164: 80, 84), 10. Kemény Kevin (165: 82, 83)

Könnyeket, örömöt és nagy csatát hozott a női finálé

Végletekig kiélezett volt a párharc a két jó barát: Czernecki Laura és Jaczkovics Emma között. Az első napon Emma (166: 83, 83), míg a második napon Laura (166: 86, 80) volt egy hajszállal jobb és Berkenyei Daniella (168: 85, 83) is mindvégig versenyben volt. A nyomás, a nagy tét különösen az utolsó kilencen látszott meg a játékukon, hisz Laura és Emma is többször lezárhatta volna a partit. Végül azonban playoff-ra került sor, amely a serlegen felül a skóciai St. Andrewsban rendezendő The Junior Open indulásról is döntött.

A párharcot Emma nyerte, ezzel minden idők legfiatalabb győztese lett. A döntő után a két lány összeborulva sírdogált más-más okból. Laura azért, mert életkorából kifolyólag elvesztette a lehetőségét, hogy játsszon a The Junior Open-en, Emma pedig, mert győzelmével megfosztotta barátnőjét az indulástól.

További sorrend a TOP 10-ben:
4. Kiss Polett Karolina (174: 84, 90), 5. Batta Krisztina (175: 92, 83), 6. Földházi-Nagy Zsófia (179: 87, 92), 7. Lehoczky Fanni (180: 94, 86), 8. Koharek Anna (181: 93, 88), 9. Molnár Lászlóné (183: 91, 92), 10. dr. Kárpáti Szilvia (185: 93, 92) 10. Zsadányi Ildikó (185: 91, 94).

2018-as NETTÓ EREDMÉNYEK
(I-II-III.)

Férfi.: Salamon Balázs, Szalay Attila, Sátori Ferenc

Női: Fiserné Koplányi Eszter, Batta Krisztina, Kecskés Kornélia

Szenior Férfi: Gyalogh Kálmán, Darázs Attila, Gulyás Gyula

Szenior Női: dr. Kárpáti Szilvia, Palotásné Horváth Zsuzsanna, Molnár Lászlóné

Junior Fiú: Nagy Ármin, Horváth Erik, Benzsay Zsombor

Junior Lány: Földházi-Nagy Zsófia, Koharek Anna, Zingale Lena Lidia


Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
17
24


banner ugynoksegi v2 260px

20190516hg juniusi


zsirafmagazin hg re

 

joga ipaper header

Keresés