25. nap: Santiago gravitációjában




33 km után, le kellett állítanom magam, nehogy estére besétáljak.

Az estét kellemes társaságban, mediterrán hangulatban ünnepeltük olasz zarándok társaimmal. Folyt a bor, hangos spanyol zene szólt, és folyamatosan ettünk, jobbnál jobb falatokat, amíg ki nem durrantunk. Telefonon és az interneten keresztül, az otthoniaktól is tengernyi szeretetet, erőt és biztatást kaptam az új esztendőm megkezdéséhez, és az út befejezéséhez.

Nehezen aludtam el, Santiago de Compostella közelsége izgatottá tett, folyamatosan a beérkezés, a katedrális képe, és az elmúlt 25 nap emlékei kavarogtak a fejemben. Mintha csak most érkeztem, kezdtem volna el az ösvényem, és most itt vagyok “lőtávolon” belül. Egy pár forgolódás és pár “ezer” bárány számlálása után, ki tudja mikor, végre jöttek az álommanók.

Reggel ugyanaz az izgatottság ébresztett, semmi szükség nem volt a felhúzott vekkerre, úgy pattantam ki fél 8-kor az ágyból, mint akit darázs csípet. Este már mindent összepakoltam, becsomagoltam, reggeli és egy kis csacsogás után a házigazda bácsival elhagytam Melide városát.
                                                                                                       
Nem terveztem végcélt a napra, 52 km-re Santiago-ól, tudtam, közel sem megerőltető, két napi járóföldre vagyok. Megyek ma annyit amennyi jól esik, kellemes időt és napsütést jósoltak, az ösvény nagy része erdőkön, és dombokon vezet végig. Igazi élménytúrának ígérkezett.



Alig indultam el, az rögtön feltűnt, hogy az előző napokhoz képest sokkal nagyobb a zarándok forgalom, színes hátizsákok lepték el a szűken kanyargó ösvényeket. Kellemes idő, várt ránk, a nap még nem bújt elő, de a madarak csiripelése és a tehenek, bárányok nyugodt legelése jelezte nem várat sokat magára.

Többekkel szóba elegyedtem, a téma leginkább a Ki, honnan indította el a zarándoklatot és mióta van úton kérdésekből állt. Ezen a szakaszon a legtöbben már a 100 km-es Camino zarándokai, elvétve találkoztam St. Jean-ból érkezőkkel. Élvezettel figyeltem az embereket és a tájat, néha biciklis csoportoknak kellett helyet szorítani akik egy hosszú hétvégi túra keretében vágtak neki az utolsó 100 km-nek.

Rengeteg apró, vendéglátásra specializálódott falun keltünk át, fel voltak készülve minden jóval a megnövekedetett forgalomra. Az egyre ritkábban előforduló, vagy inkább működő ivó kutak is arra ösztökéltek mindenkit, hogy ezeken a helyeken töltsék fel kulacsaikat, élelmiszer készleteiket.

Még dél előtt, végre ismét belefutottam egy erdei spontán büfébe, melyeket annyira megszerettem eddigi ittlétem során. Egy kedves spanyol hölgy üzemeltette, friss gyümölcsturmix-al és melegszendvicsekkel várta az odacsábultakat. Itt eltöltöttem egy kis időt, elfogyasztottam második bőséges reggelim, beszélgettünk a hátralévő útról, és ajánlott egy kellemes éttermet ebédidőre Arzúa-ban.

Megfogattam tanácsát, délután egyre értem oda, pont jókor, kezdett korogni a gyomrom. Vidám, igazi vendéglátós bácsi üzemeltette, ínycsiklandozó 3 fogásos menüt kaptam egy extra házi sörrel megtoldva. Közben a nap is kisütött a kortátó kávémat már a teraszon fogyasztottam, kellemesen feltöltődve a meleg napsugaraktól. Jó pár napja nem került le rólam a dzsekim, végre, végérvényesen elcsomagolhattam a táskámba az esőkabát mellé. Megköszönve a vendéglátóm szeretetét, már pulcsiban folytattam kirándulásomat.


Ebéd után, mintha nem is ugyanaz a nap lett volna, eltűnt a tömeg az útról. Sem előttem, sem utánam, órákig nem jött senki. Csodálkoztam is rajta, hova tűnt az a sok zarándok, akikkel még reggel tele volt az ösvény. Lehet itt álltak meg a legtöbben Arzúa-ban aznapra, nem sokat foglalkoztam vele, élveztem az erdei út minden gyönyörét. Útmenti virágok, melegtől párolgó erdők, patakok és hatalmas pocsolyák gazdagították a következő km-eket. Vártam már, hogy ismét a melegtől izzadjam.



Egy idô után egy olasz iskolás csoportba futottam bele, itt az utolsó 100km-en töltik a tavaszi szünetet, osztálykirándulás alkalmából. Irigykedve figyeltem őket, milyen jó lett volna anno, a gimiben, ha mi is eljöttünk volna. Hátul haladtak a tanárok, egy pap és a “stréberek” társaságában, jóval előrébb a zsiványabbak, akik suttyomban cigizni és sörözni próbáltak. Egy kisebb csapat kíváncsi lett rám, olasz-spanyol-angol nyelv keverékével próbáltunk kommunikálni. Egész jól megértettük egymást. Eszembe juttatták a régi osztálykirándulásaim, ahol mi is minél távolabb próbáltunk kerülni a ránk figyelő tanári szemektől. Jó érzés volt velük együtt haladni, tetszett a friss lendületes, naiv és zsivány hozzáállásuk a dolgokhoz.

Egy kis idő után, elhaladtunk egy kemping mellett, ez volt az ő aznapi szállásuk. Elköszöntünk Buen Camino-t kívántunk és hajrá Juventus-t. (Kedvenc foci csapatuk)



Ekkor kezdtem egy kicsit arra figyelni, hogy merre is járok, mennyi km van már mögöttem. A legközelebbi Sanitago-t jelző mérföldkő, már csak 20 km-et jelzett. Észre sem vettem, 32 km volt mögöttem, lassan, illetve a következő faluban megállok. A lábaim bírnák még, de minek, nem kell sietni, de tudtam, ha 20 alá kerülök, még a végén letolom estig a hátralévő távot.

Pedrouzo városkája pont szembe jött, na itt lesz a mai napom vége, keresni kezdtem egy szállás az estére. Hamar be is futottam egy öreg bácsi által működtetett hostel kertjébe, ahol rögtön egy hideg Pelegrina (zarándoknő) sörrel kínált. A napok óta hiányolt, de ma megérkezett meleg délután ismét meghozta a kedvem a hideg sör ízére, érzésére, és még ott a kertbe koccintottunk egy nagyot. A bácsi nem volt már szomjas, 6 vendég érkezett rajtam kívül, gondolom mindenkivel, megitta a welcome drink-et.

Egy hihetetlen idillikus és kellemes nap után, 19 km-re Santiago-tól, ismét jó helyre kerültem. Nemsokára vacsorához ülünk és holnap elérkezik a hetek óta várt pillanat, érkezés Santiago-ba. nem is tudom, hogy fogok ma álomra szenderülni, a zarándoklat fô/végállomása karnyújtásnyira, mindössze pár órára van tőlem.

BUEN CAMINO!!!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés