Walesi edzőtábor az Eb jegyében



A 2010-es Ryder Cup helyszínén játszik a bruttó csapat!

2017-es szenior bajnokunk Horváth Péter, rendkívül élvezte az elmúlt hetet Wales-ben a Szenior Eb helyszínén, ahol nemzeti együttesünk egy hónappal a kontinensviadal előtt edzőtábort tartott. Mint mondta, felbecsülhetetlen értékűek azok a tapasztalatok, melyeket szereztek.

„Nagyon jó hangulatú, ám intenzív napokat töltöttünk Wales-ben, ami kifejezetten előnyére válhat a válogatottnak. Kétszer sikerült bejátszanunk a 2010 course-ot, ami a 2010-es Ryder Cupra épült, ez már mutatja a nehézségét. Nagyon technikás, hosszú szakaszokkal teletűzdelt pályáról beszélünk, melyet a szintkülönbségek és a homokbunkerek sokasága tesz igazi kihívássá.





Úgy gondolom, ha sikerülne single score-t, vagy netán 7-tel kezdődő kört játszanunk, már elégedettek lehetünk. Cél, hogy élvezzük a játékot és hogy egy kisebb lépést tegyünk előre a tavalyi évhez képest, hiszen mint tudjuk, nagy golfnemzetek ellen kell helytállunk. A bruttó csapat erősödött, így a pálya mellett egy kisebb házi bajnokságot is vívunk majd egymás ellen, ami még inkább előreviheti a csapatot.

Bízom benne, hogy mindenkinek sikerül kihozni magából a legjobbat és az elmúlt napokban szerzett értékes tapasztalatokkal a tarsolyunkban eredményes kontinenstornát teljesíthetünk!”
 
Bruttó csapat: Gratzl Ferenc, Hideg János, Horváth Joe, dr. Horváth Péter, Kovács Titusz, dr. Takács János


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés