Csicsi egyik kedvenc pályája következik (videóval!)



Ezt támasztja alá tavalyi eredménye

Csütörtöktől Rochesterben (New York) folytatódik a Symetra Tour sorozata. A 175 ezer dollár összdíjazású golftorna kiemelt fontossággal bír több játékos, többek között Rózsa Csicsi számára is.  A magyar golfozó egy héttel ezelőtt megszakítva rossz sorozatát CUT-olt (bejutott döntő napra), bizonyítva, hogy fejben és lélekben is fel tudott töltődni. 

A 2018-as torna nagyszerűen sikerült, ami mindenképpen kedvező előjel számára. Két napon át az élen állt úgy, hogy az első körben egyéni rekordot, -7-es score-t játszott. Akkor úgy nyilatkozott, hogy egyszerűen élvezte a játékot és folyt minden a maga útján. A stratégia pedig változatlan volt: mindig a következő ütés, mindig csak egy-egy lépés előre, nyugodt, higgadt támadójáték.

Reméljük Csicsinek idén is sok örömet okoz majd a Rochester és megkezdheti a felzárkózást a kereseti listán, ahol jelenleg 41. helyen áll.



TAVALYI NYILATKOZAT AZ ELSŐ JÁTÉKNAP UTÁN!





Rózsa Csilla csütörtökön magyar idő szerint, pár perccel este 8 óra előtt üt el az amerikai Laura Wearn és az argentin Delfina Acosta társaságában.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés