Valami elveszett – Lehet visszaút Csicsinek?




Csoda kellene a hétvégi döntőhöz

6 ütéssel a megadott par érték felett, 78-as körrel kezdte a 175 ezer dollár összdíjazású Symetra Tour DANIELLE DOWNEY CREDIT UNION CLASSIC tornáját Rózsa Csicsi. Nincs egyszerű nap a fiatal golfozó mögött, ráadásul a cut-vonal (-1) megugrása is nagy falatnak tűnik.

A háromnapos Symetra Tour állomás első körét 78 ütésből teljesítette Rózsa Csilla, aki a pálya hátsó részén kezdte meg az első napot. Par-ral kezdett, majd utána rögtön a par 5-ös 11-esen becsúszott egy bogey, amit egy újabb követett a par 3-ason. Ezután kiegyensúlyozott szakaszokat teljesített (5 par sorozatban). Volt ezek között par mentés, kimaradt birdie, ám újabb rontás a par-3-as 18-asig nem került fel a magyar lány kártyájára. A 8-as szakasszal azonban meggyűlt a baja, újabb bogey-t jegyzett, így +3-mal fordult.





Sajnos a második kilenc is hasonlóan kezdődött (bogey) és egy nagyobb hullámvölgybe került. Bogey-bogey-bogey-bogey sormintával nyitotta az etapot és a gyógyírt jelentő birdie csak nem akart jönni. Erre egészen a 6-osig (számára a 15. szakasz) kellett várnia.

Egy biztos, Csicsinek gyorsan el kell felejtenie ezt a napot és erősen mínuszban végeznie ahhoz, hogy ott legyen a hétvégi döntőben. Reméljük, bajnoknőnk pénteken (magyar idő: 14.58) rácáfol a bukmékerekre!

A tornát a Min-G Kim és Kelly Whaley vezeti -6-os score-ral.




banner ugynoksegi v2 260px

Keresés