Meglepetések MATCH PLAY formában



Jó idő, kevés résztvevő

Fordulatokban nem volt hiány a Mach Play Bajnokság Fináléjában sem, izgalmas párharcoknak lehettünk szemtanúi. Természetesen a legnagyobb figyelmet a három kategória döntősei kapták.


A férfiaknál Rózsa Dávid annak tudatában léphetett pályára, hogy a magyar bajnoki cím már a zsebében van.

A párharc az osztrák Timothy Zwirnerrel magas szintű golfot hozott és bár alulmaradt ellenfelével szemben (4/3), elégedett játékával, és büszke arra, hogy immáron négyszeres magyar bajnok lehet (2016., 2019. magyar bajnok; 2017., 2019. match play bajnok). A harmadik helyet Laurentz Ockers happolta el Zilahy Csaba orra elől.

Dobogó:
1. Timothy Zwirner 2. Rózsa Dávid 3. Laurentz Ockers (WAGR)


A junioroknál Somogyi Bence és Fülöp Gergő küzdött a címért. A két fiatal játékos nem kímélte egymást. 9 szakasz után még Samu (Bence) vezetett, de Gergő nem adta fel és végül két lyukkal a vége előtt győzött. A Highland Golf Club játékosa magától értetődően nagyon boldog volt. A harmadik helyet Sárközi Ricsi szerezte meg Kovács Alex előtt.

„Természetesen nagyon örülök a bajnoki címemnek, bár hosszú volt az út idáig
– kezdte értékelését Gergő – Rózsa Dani ellen kezdtem még szombat délelőtt, aki előtt le a kalappal! Annak ellenére, hogy nem volt 1 hónapja golfütő a kezében, igencsak odatette magát. Mindketten szép teljesítményt nyújtottunk, de végül sikerült hoznom a győzelmet.   

Délután Kovács Alex ellen mentem, ekkor azonban már kevésbé voltam koncentrált és a játék is nehezebben ment, de egy jó sorozatnak hála sikerült 5-tel megugranom, ami meghozta a fináléba kerülést.  A döntő pedig maga volt a hullámvasút.

Tisztában voltam azzal, hogy komoly formát kell hoznom Somogyi Bence ellen, mivel ő nagyon stabilan játszik. Ezt meg is mutatta az első kilencen, csak úgy gyűjtötte a par-okat, míg én szenvedtem a putt-tal. A második kilencen már javult a játékom, jöttek a birdiek és Samu is hibázni kezdett. Az utolsó szakasz előtt (1-esen) már eggyel vezettem, ahol úgy érzem a drive-om jelentette a különbséget. Én a greenre ütöttem, míg Bence a fairwayről támadott. Összességében nagyon boldog vagyok. Természetesen van min javítani, de jó úton haladok."

Dobogó:
1. Fülöp Gergő 2. Somogyi Bence 3. Sárközi Ricsi (WAGR)


A hölgyeknél már szombaton tudni lehetett, hogy a harmadik helyet Sándor Virág szerezte meg, míg a negyedik Movik Gabriella lett. Vasárnap pedig jött a Berkenyei Daniella – Kiss Polett Karolina ütközet az elsőségért. Hahn Roland tanítványa a döntőben is bizonyította pazar formáját, így győztesként hagyta el ismét a pályát. Miután ebben a kategóriában nem nevezett kellő számú versenyző, itt nem hirdettek match play bajnokot.

Dobogó:
1. Berkenyei Daniella 2. Kiss Polett Karolina 3. Sándor Virág (hazai ranglista pontok)


Friss hír!

Sárközi Ricsi apukájától megtudtuk, hogy fia a jövő évtől a Pannónia Junior Akadémiához igazol! Sőt, ha igazak a hírek Berkenyei Daniella és Vu Péter is odatart, így tovább erősödik az Akadémia!





(Képek: MGSZ)




banner ugynoksegi v2 260px

Keresés