Beelőztek a bajnokok, Batta Krisztina utolérhetetlen!



Mils Errol az egész mezőny fölött

Helyre állt a világ rendje, mondhatná a címvédő Horváth Joe és a 2017-es bajnok, dr. Horváth Péter, ugyanis a második játéknapon visszakapaszkodtak az élre, míg az eddig vezető Urbán László az 5. helyre csúszott vissza. Addig a nőknél Batta Krisztina továbbnövelte előnyét, jóformán maga és a férfiak eredménye ellen játszik. Mils Errol - Krisztához hasonlóan – kiemelkedik kategóriájából, ráadásul a mezőnyből egyedüliként játszott 80 alatt (78).


Őrületes végjátékra van kilátás a szenior férfiaknál. Az első 6 lőtávolban van egymástól, és jóformán még bárki odaérhet a végére. Ember legyen a talpán, aki megmeri tippelni a TOP 3-at.
Jelenleg Horváth Joe és dr. Horváth Péter áll az élen (159: 77, 82), ám közvetlenül mögöttük ott kapaszkodik Baldauf László (160: 77, 83), valamint Kovács Titusz (162: 79, 83) is, nem beszélve a szenior férfi mezőny legjobb eredményét hozó Hideg Jánosról (165: 85, 80), aki dr. Karvász Tamással osztozik az 5. helyen.


A versenyben vezető Joe szerint egy remek döntőnek nézünk elébe:

„Kemény volt ma odakint. A 82-es eredményünk jól mutatja, hogy a szél igencsak megnehezítette a dolgunkat. Reméljük holnap már egy picit nyugodtabb lesz az időjárás. Egy biztos: izgalmas finálé vár ránk. Horváth Petivel és Baldauf Lacival húzni fogjuk egymást, de figyelnünk kell arra, hogy ne hibázzunk nagyot, mert a közvetlen riválisok, Kovács Titusz, Hideg János és Dr. Karvász Tamás egy jó körrel még meglephetnek minket.”

Hideg János osztotta válogatott csapattársa véleményét:

„Boldog vagyok, hogy ma én értem el a legjobb eredményt a szenior férfiaknál. Az első kilenc teljesen rendben volt, +3-mal fordultam, ám a pálya hátsó részén már annyira felerősödött a szél, hogy egy esetleges játékmegszakítás is benne volt a pakliban. Holnapra hasonló körülmények várhatóak… Sok múlik majd azon, hogy a jósolt szeles időjárást, valamint a nyomást ki tudja a legjobban kezelni.
 
Elsődleges cél az 5. hely megtartása, de persze nem lennék csalódott, ha valahogy odakeverednék a dobogóra (mosolyog).”


A hölgyek versenyében Batta Krisztina (159: 77, 82) továbbnövelte az előnyét, így gyakorlatilag már bajnok. Érdekesség, hogy összesített score-ja megegyezik a vezető szenior férfi pároséval (Horváth Joe – dr. Horváth Péter).


A második és harmadik helyért azonban még nagy harc várható
: dr. Kárpáti Szilvia (179: 94, 85), Zsadányi Ildikó (183: 97, 86), Kovácsné Földesi Katalin (184: 93, 91) között, de akár még Ilona Gindorf (188: 93, 95) és Turkovics Ica (188: 96, 92) is odaérhet.


A szuper szenioroknál Mils Errol (158: 80, 78) hozza az elmúlt években tapasztalt remek formáját. Egyedüliként a mezőnyből sikerült ma áttörnie a 80-as határt, ráadásul összesített score-ja, ha egy ütéssel is, de a legjobb minden résztvevőt figyelembe véve. A második helyen a hazai pálya tulajdonosát, dr. Bábos Jánost (174: 87, 87) találjuk, míg a harmadikon Juhász Sándor (181: 84, 97).


Reméljük, holnap a szél is kegyesebb lesz a játékosokhoz és egy izgalmas finálét láthatunk!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés