Korszakos találkozó a Golfünnepen



Ez történt a tavaly

Minden sportágnak megvannak a maga ünnepei, amikor a legjobbak egy felszabadult hangulatú eseményen mérhetik össze tudásukat. Az idő ismét elérkezett. A hétvégén következik a Golfünnep, amely ebből a szempontból is régi vágyat teljesít be. Ismét összehozza a korosztályokat, a nagy ígéreteket és a legendákat, ahol megmérkőzhet egymással jelen és jövő. Jelentkezni október 9. (szerda) 12.00 óráig lehet (VERSENYKIÍRÁS + NEVEZÉSI LAP ITT)!

Mielőtt azonban elkezdődne, tekintsünk együtt vissza, hogy mi történt a tavalyi tornán.

Az első napon stroke play, míg a következő körben, a nyitányon elért eredmények alapján mérkőztek a válogatottak a helyezésekért, match play formában (2db single és 1db foursome).

Férfi mezőny

A Pro csapat rajt-cél győzelmével zárult a férfi mezőny küzdelme. Az első stroke play napot az élen záró profik, a match play döntőben 3:0-ra múlták felül a felnőtt férfiakat, míg a bronzmeccs nagyon kiélezett volt a Junior Fiú és a Mid-Amatőr Férfi válogatott között. A playoff-ba torkolló mérkőzésen a fiatalok 2:1 arányban győztek Kemény Kevin és Somogyi Bence-Sárközi Ricsi páros pontjának köszönhetően.


Eredmények
  1. 1. Pro
  2. Felnőtt Férfi
  3. Junior Fiú
  4. Mid-Amtőr Férfi
  5. Szenior Férfi
  6. Szuper Szenior Férfi


Női mezőny

A Női fináléban, a felnőtt válogatott Briglovics Boróka és Kiss Polett Karolina vezetésével biztosította be az aranyérmet. A bronzmeccsen a Szenior csapat kiélezett összecsapáson, playoff-ban győzte le (2:1) a Mid-Amatőr Női csapatot. Az oly fontos pontokat Wieser-Takács Zsuzsa, valamint Molnár Lászlóné-dr. Erdei Éva duója szállította.


Eredmények
  1. Felnőtt Női
  2. Junior Lány
  3. Szenior Női
  4. Mid-Amatőr Női

Egyéni díjazás

A csapatok értékelése mellett egyéniben is díjazták a legjobb három játékost az első napi stroke play eredmények alapján. A küzdelem itt is nagy szoros volt. A dobogó legfelső fokára Závaczki Bálint állhatott. A második és harmadik helyen pedig Lugosi Tamás és Hahn Roland zárt.


Dobogósok
  1. Závaczki Bálint (69)
  2. Lugosi Tamás (71)
  3. Hahn Roland (71)
Érdekesség, hogy a verseny küzdelmei mellett sor került a Junior Golf Akadémia szálláshelyének hivatalos átadására is, ahol jelen volt dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és dr. Szivek Norbert, a Magyar Golf Szövetség elnöke.

(Képek: Tátrai Béla)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés