Kilencvenkét filmmel versengünk az Oscarért

 



Összesen kilencvenhárom ország küldött nevezést nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra – jelentette be az Amerikai Filmakadémia.

 


Magyarország Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét indítja a versenyben. Ghána, Nigéria és Üzbegisztán először nevezett filmet.

Az akadémia igazgatótanácsa áprilisban döntött arról, hogy az idegen nyelvű film kategóriát nemzetközi film kategóriára változtatja, amelybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, főként nem angol nyelvű, 40 percnél hosszabb, egész estés mozifilmek nevezhetők, és a kiválasztott filmek szűkített listáját kilencről tízre bővíti.

A tízes listát december 16-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjra jelölt öt filmet pedig január 13-án jelentik be – olvasható az akadémia közleményében.

Az Oscar-díj jelöltjeit a filmakadémia tagjai választják ki.

Az akadémia az utóbbi években jelentősen megnövelte tagságának létszámát, hogy a szervezet minél sokszínűbbé, befogadóbbá és globálisabbá váljon. Idén újabb 842 tagot hívtak meg a ma már több mint kilencezer tagot számláló szervezetbe.

Az Oscar-díjak ünnepélyes átadása február 9-én lesz Los Angelesben.

MTI

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés