Így lehet kijutni a világbajnokságra



A Magyar Footgolf Szövetség véglegesítette a 2020-as, Japánban rendezendő világbajnokság kvalifikációs rendszerét.

A júliusi vb-helyszín kijelölésekor két dolog volt biztos, hogy minden nemzet minimum négy főt nevezhet, amihez nemzetenként a világranglistán keresztül lehet plusz kvótákat szerezni. A szervezőbizottság által meghatározott keretszámok alapján a magyar szövetség 12 főt nevezhet. Ebből 5 férfi, 2 szenior és 2 női játékost nevez kvalifikációs sorozaton keresztül, 3 helyet (2 férfi és 1 szenior) szabadkártyáról oszt ki.

A júliusban meghirdetetthez képest az elnökség döntése értelmében automatikus kvótához jut a fenti 12-ből a 2020-as Traditional Footgolf Cup és az FTC Footgolf Kupa magyar győztese az abszolút kategóriában (azaz csak abban az esetben, ha magyar játékos nyer, nem a korábbi kvalifikációban is bevett szokás szerinti legjobb magyar játékos). A szövetség ezzel is növelni kívánja a fenti versenyek rangját.

A kvalifikációs időszakot a magyar szövetség 2019. július 28-2020. július 28-ig tartó időszakban határozza meg. Így az első, pontszerző verseny a 2019-es FOB 6. fordulója volt Balatonudvariban július 28-án.
A magyar ranglista 2020. július 28-i állása szerint a fentiek alapján a legjobb 5 férfi és 2 szenior játékos kvalifikálja magát.

Amennyiben a két kiemelt versenyen vagy a ranglistán keresztül kvalifikáló játékos életkor szerint két kategóriában is pályára léphetne, a legjobb helyen álló játékos dönthet, melyik kategóriában kíván pályára lépni a vb-n. A további helyek elosztása ezen szisztéma alapján történik.

Amennyiben valaki már a világranglistáról korábban kvalifikált, a ranglistán szerezhető kvóta továbbszáll a következő, még nem kvalifikált játékosra, legfeljebb a magyar ranglista 20. helyéig.

A hölgyek a FOB-on keresztül nyerhetik el a részvétel jogát a világbajnokságra. A FOB 2020-as kiírásának első öt fordulójának összesített eredménye alapján a legjobb 2 játékos kvalifikál. Amennyiben korábban már kvalifikált magyar játékos a világranglistáról, a következő játékosra száll a részvételi jog, legfeljebb a FOB 3. helyezettjéig.

A világranglista 2019. december 31-i zárásakor az abszolút kategória legjobb 50 férfi és 20 szenior játékosa, valamint a hölgyek top 10-es listáján szereplők automatikusan kvalifikálnak a vb-re. Ehhez hozzáadódik a 2020-ban megszerezhető 10 férfi, 5 szenior és 3 női kvóta a világranglista augusztus végi állása szerint.

A vb-n való részvétel – azaz a kvótaszerzés – meghatározott versenyszámhoz kötött. A kvótaszerzéshez az adott játékosnak legalább 15 versenyen (ebben minimum egy Major/FIFG 500 és egy FIFG 250) részt kell venni a kvalifikációs időszakban.

A világbajnokságon való részvétel önköltséges!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés