A sivatagba utaznak a magyarok, 500 pont a cél

 

 

 

Két magyar is a nagy víz másik oldalán tölti a hétvégét. A tavalyi szezon két szenior kiválósága, Podusil György és Tajtyi Róbert Las Vegas környékén próbál szerencsét, az idei első, FIFG 500-as versenyen.

A Nevada Openre már sokan fenik a fogukat, hiszen a hosszú téli böjt után ezen a hétvégén végérvényesen is elkezdődik a 2020-as footgolf szezon, hiszen az egyesül államokbeli FIFG 500-as torna a második legmagasabb pontszámítású versenytípusként kiemelt helyet kap a sorozatban.

– Mindenki tiszta lappal indul, már nagyon várom a versenyt, ki vagyok éhezve a játékra – mondta még az elindulás előtt Podusil György (BFGT), aki tavaly világelsőként zárta a szezont a szeniorok között. – Mivel idén dönteni kellett, hogy a férfi vagy a szenior kategóriában versenyzek, az előző mellett tettem le a voksom. 2019-ben a szenior elsőség mellett abszolútban 14. helyen végeztem, ami mutatja, van keresnivalóm a legjobbak között. Egyúttal szeretném is megmutatni a világnak, igenis számolniuk kell a 45 év felettiekkel is. Szeretnék jól játszani a hétvégén, biztos vagyok benne, hogy most is csak nüanszok döntenek majd, mint oly sokszor korábban.

Honfitársa, Tajtyi Róbert (Ferencváros) Gyuri mögött második lett a szenior összevetésben a tavalyi világranglista zárásakor, ő marad a 45 fölöttiek kategóriájában.

A pénteki edzésnapot követően szombaton és vasárnap is egy-egy, tizennyolc szakaszos pályát kell teljesíteniük a játékosoknak az 500 pont bezsebeléséért.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés