Nina, Pinta és Santa Maria

avagy: Koronavírus a vendéglátós szemszögéből

A gazdasági és morális kérdéseket boncolgattuk Huszár Tamás Károllyal, aki pillanatnyilag 3 üzlet tulajdonosa.  1967. óta képviseli a szakmát, a mai napig fiatalos lendülettel. Amolyan igazi, ízig-vérig vendéglátós.  Így sajnos a járvány miatti óvintézkedésekben is jelentősen érintett.

Ahogy napról-napra sopánkodnak nyilvánosan az iparágban tevékenykedő pincérek, szakácsok, pultosok és kisegítők, hogy a megszorításokkal elvették a kenyerüket, úgy az üzemeltetők sincsenek sokkal rózsásabb helyzetben. Sokuknak a bérleti vagy területfoglalási díjak megfizetése is problémát jelenthet. „ A vállalkozó is csak ember” –mondja Tamás – „én sem járok jól vele.” -  Elmondása szerint milliós nagyságrendű összegről kell lemondania a korlátozások végett. „ Ugyanakkor indokoltnak látom az intézkedéseket jelen helyzetben. Kár, hogy nem korábban kaptak észbe! Hamarabb is meg lehetett volna hozni ezeket a döntéseket…” - a munkáltatók terheit enyhítő, átmeneti rendelkezésnek (járulék-fizetés) természetesen ő is örül, mert nem kíván megválni egyetlen alkalmazottjától sem. Mint azt hangsúlyozta: „A megbízható, tisztességesés és jól dolgozó kolléganőim jelentik a siker-kulcsát, így a lojalitás az én oldalamról is elvárható. Nem küldök el senkit, amíg van más megoldás!” Hogy mi lehet a megoldás? - ez ugyanolyan kérdéses, mint az, hogy meddig tart még ez a senkinek sem kedvező állapot.

Tamás 3 üzlete közül 1, a rendelet értelmében bizonytalan ideig zárva marad. Másik, kocsma-jelleggel működő helyiségének forgalma is jelentősen, közel 80%-kal visszaesett. Egyelőre nem tudja, hogy itt mekkora a ráfizetés, ha nem zárja be ajtaját a vendégek előtt… Büféje pillanatnyilag zászlóshajóként tartja magát, de elképzelhető, hogy nyitva- tartását korlátoznia kell. Nem egyszerű helyzet.  Nem könnyű felelős és emberséges döntéseket hozni, ha az ember maga is kiszolgáltatott helyzetben van, mint többek közt Tamás, aki feleségével együtt önkéntes karanténba vonult a hét elején.

„Kalkulálok, és reménykedem” - mondta -  „remélem, hogy évvégére már minden úgy fog gördülni, mint a Rolling Stones a zenegépből”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés