Elhunyt Ennio Morricone

 

91 éves korában hajnalban, egy római klinikán meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Az ügyvéd és barát, Giorgio Assumma közlése szerint Morricone elméje az utolsó pillanatig tiszta volt, halála előtt el tudott búcsúzni a feleségétől, a gyerekeitől és az unokáitól és a közönségnek is meg tudta köszönni a kreativitása állandó támogatását.

 

 

 

 

 

Ennio Morricone, 1928-ban született, zenei tanulmányait a római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte.

 

Először 1964-ben Sergio Leone kérte fel Egy maréknyi dollárért című alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését.

 

Morricone tehetsége és újító szemlélete hamar a nagy filmzeneszerző ikonok közé emelte. Gyakran olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár.

 

Bár a nagyközönség számára Morricone neve egyet jelent a spagetti westernek ikonikus dallamaival és jellegzetes hangzásával, számos más műfajban is maradandót alkotott a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorig.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés