Újabb csodás győzelemmel negyeddöntős kézicsapatunk a világbajnokságon!

 

Ötödik mérkőzését is megnyerte a magyar férfi kézilabda válogatott az Egyiptomban zajló világbajnokságon, így az utolsó középdöntő mérkőzés eredményétől függetlenül bejutott a legjobb nyolc közé. A lengyelek elleni találkozón már az első félidőben nagy előnybe kerültünk, és hiába jöttek fel negyed órával a vége előtt öt gólra, a hajrában vérprofi módon játszó magyarok végig tartani tudták előnyüket, és végül 30-26-ra nyertek!

 

 

A magyar válogatott 100%-os mérleggel várhatta a Lengyelország elleni mérkőzést, azzal a tudattal, hogy egy győzelemmel biztosan bejutna a torna negyeddöntőjébe. A keretben nem történt változás a legutóbbi, Brazília elleni mérkőzéshez képest, Borbély, Balogh, Győri és Topić maradtak ki ezúttal is. A lengyel csapatban viszont egyértelmű problémát jelentett, hogy a Tatabányán védő Wyszomirski kisebb sérülése miatt nem állt csapata rendelkezésére.

 

Egyfajta előszele volt az első félidőnek az, amikor 1 perc után büntetőhöz jutottak a lengyelek, ám a vb-n eddig hibátlan (17/17) Moryto hetesét Mikler kivédte. Pedig 2-0-s vezetéssel kezdhetett volna ellenfelünk, ehelyett Lékai, majd Rosta lerohanásgóljával már 3-1-re is vezettünk. Az első félidőben végig egyértelműen forszírozta a támadást csapatunk, a bal szélen védekező Lékai 4 lerohanásgólig jutott, de lőtt gólt rendezetlen fal ellen Rosta és Pedro is. Jól használtuk ki a lengyelek labdaeladásait, és szépen fokozatosan növelni tudtuk az előnyünket.

 

Hiába csúsztak hibák a gyors támadásvezetésekbe, és hiába hagyott ki első három lövéséből kettőt három kezdőjátékosunk is (Bánhidi, Máthé és Szita), a védekezésünk talán a vb eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, és Mikler is számos remek védéssel szállt be a közösbe. 9-7 után nyolc és fél percig nem kaptunk gólt, 4-0-val zártuk ezt a szakaszt, a lengyelek pedig 15-8-nál, hétgólos hátrányban másodszor is kénytelenek voltak időt kérni. Ezután a lengyel csapat 7 mezőnyjátékossal kezdett támadni, és ez meghozta a gólokat is, ám a szünetben így is 16-10-re mi vezettünk.

 

A második félidő elején is maradtak a lengyelek a kockázatos taktika mellett, de nagyjából negyed óráig nem nagyon változott a helyzet, 7-8 góllal vezettünk végig. Innentől produkált egy jobb periódust a lengyel csapat, a nyitott védekezésükkel 1-2 magyar támadást megzavartak, és feljöttek öt gólra. A csereként beállt Kornecki jobban védett Morawskinál, és a sztárjaink továbbra sem voltak igazán hatékonyak támadásban. A fontos pillantokban azonban megint sikerült gólokat szereznünk, Pedro egy kihagyott helyzet után a következő kettőt már belőtte, Máthé mindhárom büntetőjét értékesítette a második játékrészben, és Bánhidit is sikerült megjátszani, amikor már csak ehhez az eszközhöz tudtunk nyúlni.

 

Az egyik legfontosabb pillanata az volt a mérkőzésnek, amikor öt gólos előnynél emberhátrányban támadtunk, Lékai szinte egyedül húzta az időt szabaddobásokat kiharcolva, majd amikor már úgy tűnt, hogy passzív játék miatt elveszik tőlünk a labdát, és veszélyesen közel kerülnek a lengyelek, jött egy bejátszás Bánhidinek, aki kiharcolt egy kiállítást, és mire emberelőnybe kerültünk, már újra 6 góllal vezettünk. A mérkőzés legvégén ugyan feljebb zárkózott a lengyel csapat, de pontszerzési esélye egy pillanatig sem volt, a végeredmény 30-26 lett. A mérkőzés legjobbja Lékai Máté volt, különösen az első félidőben játszott parádésan (7 lövés, 7 gól, 4 lerohanással), de az első félidőben Rostát, a másodikban Bókát, Pedrót és Máthét is érdemes dicsérni, Bánhidi Bence pedig az eddigi legrosszabb mérkőzésén is nagyszerű fókuszpontja volt a támadójátékunknak.

 

Ezzel a magyar csapat továbbra is 100%-os a világbajnokságon, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül bejutott a legjobb nyolc közé. Ez egy olyan mondat, amiről azt gondoltam úgy 2019 környékén, hogy jó darabig nem fogom tudni leírni, de tessék, két évvel később, edzőváltás után és egy generációváltás közepén, a jövő évi Eb-re készülve most itt tartunk. Utoljára 1986-ban indult öt győzelemmel a csapatunk egy vb-n, annak döntőbe jutás lett a vége.

Ez persze most még nem tűnik reálisnak, leginkább amiatt, hogy a legerősebb középdöntőből kapunk majd ellenfelet a nyolc között. Attól függően, hogy milyen eredménnyel zárul a vasárnapi Portugália - Franciaország mérkőzés, ez a két csapat vagy Norvégia várhat a mi középdöntőnkből már továbbjutott magyar és spanyol csapatnak. Az mindenképpen jó hír, hogy a másik csoport eredményének tudatában "választhatunk" ellenfelet, márpedig ha úgy alakul, hogy a spanyolokkal néhány kacsintás közepette le lehet beszélni a leosztást, az mindenkinek jó lenne.

 

Forrás: Eurosport.hosszabitas.hu

Kép: Origo

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés