Mindenki a saját sorsáért felelős

 

Interjú Hahn Árpáddal

Hahn Árpád és Hahn Roland a golf hazai népszerűsítésének szentelik hétköznapjaikat. A sport már gyerekkora óta része Hahn Árpád mindennapjainak: a labdarúgásban elért bajnoki sikereket követően ismerkedett meg a golffal.

 

2020 minden játékos számára kissé rendhagyó évnek bizonyult. Fiaddal, Rolanddal hogyan éltétek meg a változásokat?

Szerencsére nem tapasztaltunk drasztikus létszámcsökkenést a 2020-as évben. A magyar golfnak még jót is tett a járványhelyzet, így mi is megtarthattuk az óráinkat. A tanítványaim közül sokan szépen fejlődtek az év során. A szenior nők között Nagy Réka teljesítményét emelném ki: a távolságai már megvannak, rendkívül erős játékosnak tartom. A fiatalok korosztályában Zingale Lena kiválóan teljesített ebben az évben. A fiúk közül Kovács Gergő, Horváth Erik és a Zala-gyerekek a legügyesebbek, jövőre az ő tudásuk is beérik. Jelenleg a St. Lőrinc Golf Clubban oktatok, mert ott van a legtöbb olyan tanítványom, aki már régóta hozzám jár, míg Roland a Continental CityGolf Clubban tart edzéseket.

 

Milyen tervekkel, elképzelésekkel vágsz neki ennek az évnek?

A gyerek és felnőtt tanítványaimnak mindig azt tanácsolom, hogy tervezzék meg a saját jövőjüket mielőtt ellátogatnak hozzám. Továbbra is abban reménykedem, hogyha lehetőségem adódik külföldre utazni, el tudjak menni néhány versenyre. Arra törekszem, hogy a kezdő játékosoknak minden segítséget megadjak tudásuk megalapozásában, hogy később magas szinten teljesíthessenek a versenyeken. Hogy milyen eredményeket mutatnak fel, tőlük is függ, hiszen a céljaikat akkor érhetik el, ha kitartóan gyakorolnak és rendszeresen járnak az edzésekre. Száz százalékosan csak a saját ügyeinket tudjuk előrébb mozdítani. Az elmúlt évek edzői tapasztalata azt mutatja, hogy a tanítványi köröm folyamatosan változik: az emberek hol őrült sebességre kapcsolnak, hol eltűnnek. Ez alól csak a fiatalok képeznek kivételt, hiszen nekik konkrét edzéseken kell megjelenniük, bár a járvány ideje alatt már velük is áttértünk az egyéni órákra. Szívből remélem, hogy hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés