Ilyen volt a járványkorszak első Golden Globe díjátadója

 

Posztumusz díjazott, női rendezők, a Netflix szárnyalása, a HFPA ekézése - nagyjából így lehetne összefoglalni a 78. Golden Globe díjátadó gálát, melyen sajnos a Mundruczó-film hősnője nem kapott díjat.

 

A Netflix idén nem csak a jelölések, hanem a díjazottak számában is dominálta a Golden Globe-ot, tíz díjat hozva el a gáláról, többet, mint bármely egyéb gyártó vagy forgalmazó. Az abszolút aranytojást tojó tyúk A korona lett négy díjjal, de A vezércsel is jól szerepelt, és a Netflixhez vándorolt az est egyik történelmi jelentőségű díja, a posztumusz díjazott Chadwick Boseman elismerése. De Boseman nem az egyedüli, aki filmtörténelmet írt ma, Chloé Zhao több mint harmincöt év után az első rendezői Golden Globe-bal elismert női alkotó, aki ráadásul filmjével az este abszolút legfontosabb díját, a legjobb filmdrámának járó szobrot is elhozta. A skála túloldalán a 78. Golden Globe nagy vesztese a Mank című film, mely hat jelöléssel indult neki az estének, amelyek közül végül egyből sem lett díj.


Természetesen a covid-járvány nyomán ez a Golden Globe gála jelentősen eltért mindattól, amit eddig láthattunk. Az est házigazdái, Amy Poehler és Tina Fey két különböző helyszínről, az Államok két ellentétes partvidékéről vezette a show-t: Fey New Yorkból, Poehler a gála szokásos helyszínéről, a Los Angeles-i Beverly Hilton hotelből jelentkezett be, némi, poénkodásra is alkalmat adó technikai varázslattal egymás mellé vágva. A közönség sem ugyanolyan volt, mint általában: a szokásosan Hollywood krémjével zsúfolásig teli teremben most alig néhány asztal állt szellősen, melyeknél alig ültek, ráadásul idén másféle sztárok töltötték meg a termet: a járvány frontvonalában szolgáló egészségügyi dolgozók is helyet kaptak a kevés személyesen megjelent híresség között.

 

„Megvásárolt” díjak, luxuskényeztetés: korrupciós botrány söpörheti el a Golden Globe-ot:
A Golden Globe-ról döntő HFPA körül már jó ideje készülő botrány ugyanis robbanásponthoz érkezett a Los Angeles Times oknyomozó cikkével, melyben példátlan léptékű korrupcióról írnak.
A hírességek javarészt otthonaikból, többen családi körben jelentkeztek be az egyébként többé-kevésbé ügyesen lepróbált és egymás után vágott közvetítésben, ami ezzel együtt nem nélkülözte a technikai bakikat: volt néma köszönőbeszéd és egyéb elakadás, ahogy az egy ekkora, távoli közvetítésben készült műsornál várható. A nyitó monológ is a járvány által sújtott évről szólt, a zárva tartott mozikról és a világszerte elharapózott binge watchingról, de természetesen a Golden Globe-okról döntő szervezet, a pár napja komoly korrupciós botrányba keveredett, nulla fekete taggal működő HFPA is megkapta a neki kijáró szurkálódást a két házigazda részéről. Cserébe a jelölések jól sikerült területeit is kiemelték, köztük elsősorban a valóban történelmi jelentőségű rendezői kategóriát, melyben a filmtörténetben először szerepelt egynél több női rendező – egészen pontosan három, Chloé Zhao, Emerald Fennell és Regina King.

 

A koronavírus csak hátráltatni tudta a női rendezők áttörését, megakadályozni nem
Hogyan változtak a nők lehetőségei az amerikai filmiparban? Miért fontos, hogy a rendezői Golden Globe-díj jelöltjei közül hárman is nők? Nemek és nevek, számok és trendek.


Tina Fey és Amy Poehler a távolból is egymás mellett.A fekete tagsággal nem rendelkező hollywoodi újságírószervezet – mely az este során három taggal is „színpadra” állt, hogy arról beszéljen, felfogták, hogy valóban kezdeniük kell valamit a tagságból hiányzó fekete reprezentációval – mindezzel együtt az este első két díját fekete színésznek adta. Daniel Kaluuya a Judas and the Black Messiah című filmért legjobb mellékszereplőként kapott elismerést, John Boyega pedig a sorozatok mellékszereplőinek mezőnyében a Kis fejszéért. A főszereplő színészdíjakat a legjobb vígjáték/musicalsorozat kategóriájában Catherine O’Hara nyerte a Schitt’s Creek-beli alakításával, valamint Jason Suedikis a Ted Lassóért, a legjobb drámai sorozat kategóriájában pedig Emma Corrin és Josh O’Connor nyert, mindketten A koronáért, ahová még Gillian Anderson is hozott egy mellékszereplői díjat. A minisorozatok főszereplői között Mark Ruffalo (Ez minden, amit tudok) és Anya Taylor-Joy (A vezércsel) győzött.



A legjobb animációs film a Lelki ismeretek (Soul) lett, a legjobb forgatókönyv díját A chicagói 7-ek tárgyalásáért Aaron Sorkin kapta, köszönőbeszédét pedig a mellette jelölt női filmeseknek, a fent említett Zhao, Fennell, King triumvirátusnak ajánlotta díját. A legjobb betétdalt az Előttem az élet Io Si című dalának ítélték, míg a legjobb filmzene díja az este során másodjára díjazott Lelki ismeretek filmzenéjéért Jon Batiste-hoz, Atticus Rosshoz és Trent Reznorhoz vándorolt. Hogy milyen okfejtés mentén jelölték éppen a vígjáték/musical kategóriában a meglehetősen drámai Fontos vagy nekem (I Care A Lot) című Netflix-filmet, az rejtély, mindenesetre alakításáért legjobb színésznő díjat kapott Rosamund Pike, ezzel elhozva a díjat olyan színésznők elől, mint Anya Taylor-Joy (Emma) vagy Maria Bakalova (Borat utólagos mozifilm), akik tényleg vígjátékokban játszottak. A filmdrámák között a legjobb férfi színész díja történelmi jelentőségű: Chadwick Boseman posztumusz kapta meg a Golden Globe-ot a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című filmért. A díjat Boseman megözvegyült felesége, Taylor Simone Ledward köszönte meg érzelmes beszédében, mely szerint Boseman Istennek, a szüleinek, és az őseinek mondott volna köszönetet.

 


A rendezői díj sorsa is filmtörténeti pillanatot eredményezett: Chloé Zhao nyert a kategóriában A nomádok földjéért, amivel 1984 óta első alkalommal került női rendezőhöz a Golden Globe. A legjobb idegen nyelvű film díját a Minari kapta, a legjobb drámai tévésorozat az este során rommá díjazott A korona lett, míg a legjobb vígjáték/musicalsorozatok között a Schitt’s Creek végzett az élen. Jodie Foster idén közel tíz év után volt újra szerep kapcsán Golden Globe-jelölt – mert 2013-ban életműdíjasként azért már felbukkant –, éspedig a The Mauritanian című film mellékszereplőjeként, amiért meg is kapta a díjat. A Golden Globe életműdíjait, a tévés szakembereket elismerő Carol Burnett-díjat és a filmes nagytestvért, a Cecil B. DeMille-díjat Norman Lear és Jane Fonda kapták. Fonda köszönőbeszédében a sokszínűség hiányáról beszélt, és arról, mennyire fontos, hogy nagyobb lehessen az az asztal, amelynél ennek a szakmának a képviselői helyet foglalhatnak.


A legjobb minisorozatok mezőnyében az év egyik nagy közönségkedvence, A vezércsel győzedelmeskedett, és azon sem lepődött meg senki túlzottan, hogy a legjobb vígjáték/musicalszínész Sacha Baron Cohen lett a Borat 2-vel, amely elhozta emellett a legjobb vígjáték/musical nagyjátékfilmes díját is. Jóval meglepőbb volt cserébe, hogy az idén kimagaslóan erős mezőnnyel futó legjobb drámai színésznő kategóriájában, ahol olyanok voltak jelölve, mint Frances McDormand, Viola Davis, Carey Mulligan, vagy a magyar filmért, Mundruczó Kornél Pieces of a Womanjéért jelölt Vanessa Kirby, végül Andra Day győzött a The United States vs. Billie Holiday című filmben nyújtott alakításával. Azért A nomádok földje stábja sem igen szomorkodik McDormand díjtalansága miatt, a történelmi jelentőségű rendezői díj mellé behúzták a legfontosabb kategória díját is: A nomádok földje lett a legjobb filmdráma.

 

Forrás és kép: 24.hu

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés