BB-műhely a köbön

 

2021 első szövetségi versenye (II. Winter Cup) után április második hétvégéje elhozta nekünk az első ranglistaversenyt is. Ezúttal Zalacsány, a Zala Springs Golf Resort a helyszín, a Race to Zala Springs első állomása, ahová az ország minden tájáról érkeztek játékosok, hogy összemérjék erejüket.

 

 

Taroltak a balatoni fiúk: a BB-műhely növendékei a három legjobb eredménnyel végeztek.

Kötél Bence esélyeshez méltón ment végig a 18 szakaszon. Az első kilencet 37 ütésből teljesítette, közte 1 birdie 2 bogey, a hátsó kilencet pedig rögtön birdie-vel kezdte, és az utolsó szakaszig nem tudott hibázni, a 18-ason aztán becsúszott egy bogey a végére.

Bertényi Bence sem akart lemaradni klubtársa teljesítményétől, aki szinte lemásolta Kötél teljesítményét, csak fordított sorrendben: az első kilencet teljesítette 36, míg a hátsót 37 ütéssel. Az utolsó szakaszon Bertényi birdie-t ütve alakította ki a holtversenyt, mindkét balatoni versenyző 73-73-as score-ral végzett. Kettejük párharcát ezúttal azonban Kötél nyerte a jobb hátsó kilencének köszönhetően. 

Egy ütésnyire lemaradva zárt Horváth Ákos, aki ugyan az első kilencen +2-ben állt, a hátsón két birdie-vel rögtön ledolgozta a hátrányt, ezt követően jött 3 bogey, 1 birdie, végül egy ütéssel maradt csupán el a társaktól (74).

 

flight.JPG

 

A nap egyik meglepetését a senior dr. Bohács Zsolt szállította, akinek ugyan behullott két dupla a hátsó kilencen – a korábban összejött két-két birdie és bogey mellé -, 76-os score-jával a negyedik legjobb eredményt érte el az RtZS első állomásán.

 

A Winter Cup után a nők között ezúttal is a legjobb eredményt a Pannonia Akadémia játékosa, Berkenyei Daniella érte el, ezúttal azonban akadt, aki felvegye vele versenyt a szintén akadémista Földházi-Nagy Zsófia személyében. Zsófia főleg a második kilencen érezte a zalacsányi pályát. Mindketten 76 ütésből teljesítették a pályát, Zsófia azonban a jobb hátsó hátsó kilencének köszönhetően az 5. helyen végzett, emellett a Junior kategóriát is sikerült megnyernie. 

 

Véh Balázs ihletett napot fogott ki, amit mi sem bizonyít jobban, mint a négy elsüllyesztett birdie és a 79-es score, amivel olyan neveket is sikerül maga mögé utasítania, mint Magyar Krisztián, Ralph Müller, Szalay Attila, vagy Curley William „Billy”. Véh ezzel bruttóban a 7. helyen végzett, míg a Felnőtt férfi kategóriát megnyerte.

 

Helyszíni tudósítonk jelenti:

A Zala Springs nem hazudtolta meg önmagát. Ismét egy nagyon jól előkészített versenynek lehetettünk tanúi, amelyet minden elemében a profizmus jellemzett. Sonja és csapata a recepciótól a játékosok étkeztetésén át valamennyi szolgáltatásig kimagasló színvonalat teremtett, figyelembe véve a covid helyzetet is, hogy a versenyzőknek már csak a pályára és a versenyzésre kelljen koncentrálnia. A játéknap ragyogó időben, de erős szélben zajlott, ami az amúgy is gyors greenek sebességét még jobban felerősítette.

 

A Race to Zala Springs következő fordulóját május 15-én tartják.

 

Race to Zala Springs I. eredmények:

1 Kötél Bence: 73 (jobb hátsó kilencel győztes)

2 Bertényi Bence: 73

3 Horváth Ákos: 74

4 dr. Bohács Zsolt: 76

5 Földházi-Nagy Zsófia: 78

6 Berkenyei Daniella: 78               

7 Véh Balázs: 79

 

Fotók: Tátrai Béla / GOLFMAGYAR


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés