Harmadszor is szenior bajnok Batta Krisztina

 

Idén is beteljesültek Batta Krisztina bajnoki álmai. Bár egy rövid időre úgy tűnt, a harmadik fordulóban fordul a kocka és Joe Horvath átveszi a vezetést, a női szenior válogatott csapatkapitánya hamar lerázta a trónkövetelőt és elnyerte a szenior torna bajnoki címét. 

 

Az eseménydús, háromnapos megmérettetésen végig Batta Krisztina állt a tabella élén, így minden bizonnyal senkit nem ért meglepetésként, hogy a 2021-es évadban is sikeresen szereplő trónváromnyos a négyesen szerzett birdie-jével és imponáló 78-as score-jával a szenior bajnokság bajnoki címét is meghódította. A szeptemberi indián nyárban megrendezett versenyen aratott győzelem immár zsinórban a harmadik bajnoki trófeát hozta meg Batta számára. A teljes mezőny második helyét a Balaton Golf játékosa, Joseph Horvath foglalja el, aki a harmadik, végső fordulóban 81-et játszott. Érdekes módon Joe-nak is a négyesen jött össze a birdie, a tizennégyesen viszont egy tripla is becsúszott. 

 

383ed5a657ff1a72c844e75c65130134 M 

A Budapest Highland játékosa, Gratzl Ferenc 82-es score-jával a negyedik helyet szerezte meg magának a teljes mezőnyben (férfi bruttó harmadik), míg az ötödik helyet 79-e ütésével a Pannoniát képviselő Koller György érdemelte ki (férfi bruttó negyedik helyezett). 


A tatai Old Lake-ről érkezett, évtizedek óta hazánkban élő Mike Wynn (81) a hatodik helyen végzett. Kovács Titusz (81) a hetedik helyen zárt, Mills Errol Clifford (79) nyolcadikként végzett, első helyezett lett azonban a Férfi Super Mastersek között. Baldauf László (85) a kilencedik, Vuong Hoang Huyen (80) a tizedik lett.

A férfiak körében ádáz küzdelem dúlt, a Bruttó Szenor Férfi kategóriában végül a 78-as eredményt elért Dr. Bohács Zsolt lett a bajnok, aki az első kilencen brillírozott, három birdie-t is zsákmányolt.

 

A Bruttó Bajnok Hölgyek dobogósai sorrendben: Agnes Probst, a Zala Spring színeiben játszó Dr. Kárpáti Szilvia, valamint a szintén Zala Springs versenyző Turkovics Ilona. 

 

A Bruttó Férfi Masters mezőnyében a Balaton Golf versenyzője, Joseph Horvath lett a bajnok. A második helyet a szintén Balatonudvari színeiben játszó Kovács Titusz hódította el, míg a harmadik helyet a Kisorosziból Bidland-re látogató Dr. Takács János érdemelte ki. 

 

A Bruttó Női Masters és Super Masters mezőnyben Molnár Lászlóné Mária, Vainio-Győri Molnárnó Mária és Kovácsné Földesi Katalin alkotja a dobogót. 

212220668 4019612771470590 3417332551979617614 n 

Gratulálunk a háromnapos bajnokság győzteseinek!

 

AZ ÖSSZES EREDMÉNY, VALAMINT A NETTÓ HELYEZÉSEK ELÉRHETŐEK IDE KATTINTVA!

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés