Rózsa Csilla a Kincses Kalendáriumban!

Kihívásokkal teli időszak áll Rózsa Csicsi mögött, amely során sportolóként és emberként is különleges élettapasztalatokkal gazdagodott. A Symetra Tour versenyzője a járvány golfra gyakorolt hatásáról, fizikai-lelki felkészülésének kulisszatitkairól, az elmúlt évek tanulságairól mesél a Kincses Kalendáriumban. 

Részlet az interjúból: 

 

HG Visszatekintve az elmúlt évek eseményeire, milyen szakmai tanulságokkal tértél haza az Egyesült Államokból?

RCS A 2020-as és a 2021-es év óriási változásokat hozott a nemzetközi golféletében. A szezon rendszerint márciusban indul, 2020-ban azonban úgy kezdődött az idény, hogy lejátszottunk egy versenyt, majd egy héttel később kihirdették a korlátozásokat és megtörténtek a lezárások. Ennek következményeként legalább négy-öt hónapig nem játszhattunk, hiszen a lezárásokat követően senki nem tudta megmondani, hogyan és milyen keretek között lehetne új életet lehelni a golfba. Az egész félévünk bizonytalan várakozással telt, végül a huszonkét Symetra Tour-verseny közül tízet tudtunk lejátszani, ami egy meglehetősen csorba évet eredményezett. Arra azonban nagyon büszke vagyok, hogy nagy nyomot hagyunk a társadalomban. A különféle alapítványokkal, kórházakkal való együttműködésünk részeként lehetőségünk nyílt beteg gyerekekkel játszani, beszélgetni. Minden héten más városba vezetett az utunk és örömmel töltött el minket, milyen sokat is tudtunk segíteni a rászorulóknak, akikre ezáltal több figyelem irányult a közösségük és a társadalom részéről.

 

HG Milyen változásokat hozott a 2021-es év?

RCS Idén szinte minden visszatért a normális kerékvágásba, bár bizonyos korlátozások továbbra is fennálltak: étterembe, konditerembe nem járhattunk és csak maszkban közlekedhettünk. Ahogy az oltottak száma fokozatosan nőtt a Symetra Tour játékosai és dolgozói körében, természetesen mi is egyre szabadabban mozoghattunk. Szerencsére most már nem kell buborékban élnünk, ám egy tengerentúli golfversenyen, amelyen a játékosok mellett több száz néző vesz részt, a szabályok betartása érthető módon rendkívül fontos. Nagyszerű érzés volt ismét látni a családot, ahol laktunk, amelynek ilyen módon mi is tagjai lehettünk.

 

A Hungarian Golf Kincses Kalendárium már megrendelhető. Rendelési igényét IDE KATTINTVA küldheti el részünkre! 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés