Nyerthet-e Aranylabdát Benzema?

November 29-én, hétfőn dől el, hogy 2021-ben melyik futballista kapja meg a France Football Aranylabdáját. Bár az utóbbi években gyakori vád volt az elismeréssel kapcsolatban, hogy inkább egyfajta szimpátiaszavazássá silányult, mintsem a valós teljesítményt jutalmazta volna, ám rangját tekintve még mindig az egyik, ha nem a legnagyobb egyéni elismerésnek számít a labdarúgás világában. Az Index minisorozatában három szempont alapján vizsgáljuk meg az esélyesnek tartott játékosok szezonját. A negyedik részben Karim Benzemát vesszük górcső alá.

 

Karim Benzema a Real Madridban Cristiano Ronaldo távozásáig inkább csak afféle mellékszereplő volt a csapatban, a portugál 2018-as Juventusba igazolását követően viszont egyértelműen tőle várták, hogy hátára veszi a csapatot, ő pedig nem roppant meg a súly alatt. Az utóbbi szezonokban egyértelműen a Real első számú gólfelelősévé vált, remek teljesítménye pedig botrányát követően a francia válogatott kapuját is újra kinyitotta számára, ahol szintén nem okoz csalódást.

 

A klubcsapatban

Bár a városi rivális Atlético a La Ligában majdnem elszórakozta tetemes előnyét, a Real nagyszerű tavaszi menetelésével csak annyit ért el, hogy az utolsó fordulóig nyitott volt bajnoki cím sorsa. Végül azonban Diego Simeone alakulata szerezte meg az aranyérmet, az akkor még Zinédine Zidane irányította együttesnek be kellett érnie az ezüsttel. Amelyben Benzemának óriási szerepe volt, hiszen Lionel Messi mögött a második helyen zárt a góllövőlistán, 23 gólt és 9 gólpasszt jegyezve.

A Spanyol Kupában viszont óriási meglepetésre már a legjobb 32 között búcsúztak a madridiak, ráadásul nem akármilyen körülmények között. A harmadosztályú Alcoyano otthonába látogattak és bár az első félidő végén megszerezték a vezetést, a kiscsapat a második játékrészben feltámadt és egyenlített, a hosszabbításban pedig emberhátrányban, 10 emberrel (!) a győztes gólt is megszerezte és 2–1-gyel továbbjutott.

A Bajnokok Ligájában már a csoportkörben is veszélybe került a továbbjutás, végül azonban összejött, az egyenes kieséses szakaszban pedig elkezdtek bizakodni a szurkolók:

A NYOLCADDÖNTŐBEN AZ ATALANTÁT, A NEGYEDDÖNTŐBEN PEDIG A HULLÁMVÖLGYBEN LÉVŐ LIVERPOOLT BÚCSÚZTATTÁK A KEDVENCEK.

A legjobb négy között viszont a későbbi győztes Chelsea jelentette a végállomást, az 1–1-es hazai meccs után a visszavágó bántóan sima volt a londoniak szempontjából, csak Thibaut Courtois óriási bravúrjainak volt köszönhető, hogy a 2–0-s angol győzelem helyett nem kiütéses sikerrel ért véget a párharc. A BL-menetelésből Benzema hat találattal vette ki a részét.

 

A válogatottban

A 33 éves támadó 2015 októberében szerepelt legutóbb a nemzeti együttesben, az azt követően kirobbant Valbuena-botrány miatt – Benzema állítólag többedmagával megzsarolta csapattársát Mathieu Valbuenát, hogy ha nem fizet 150 ezer eurót, nyilvánosságra hoznak róla egy szexvideót – kegyvesztetté vált a válogatottban.

A klubban mutatott folyamatos remek teljesítmény azonban újra kinyitotta a kaput a csatár előtt és Didier Deschamps szövetségi kapitány meghívta őt az Eb-keretbe. A kontinensviadalon első számú favoritnak számítottak a vb-címvédő franciák és bár egy meglepő, Magyarország elleni döntetlen becsúszott a csoportkörben, végül megnyerték a négyest és első helyen jutottak a nyolcaddöntőbe. OTT VISZONT ÓRIÁSI MEGLEPETÉSRE 3–3-AS RENDES JÁTÉKIDŐT, MAJD HOSSZABBÍTÁST KÖVETŐEN SVÁJC KIEJTETTE A SZTÁROKKAL TELETŰZDELT ALAKULATOT. Benzema négy gólig jutott a tornán.

Természetesen az őszi vb-selejtezőkön is szerepet kapott, ebben a sorozatban három találattal zárt. A Nemzetek Ligája négyes döntőjében az elődöntőben Belgium, a fináléban pedig Spanyolország kapuját is bevette – utóbbi gól egészen elképesztőre sikerült –, így alaposan kivette a részét a franciák végső sikeréből.

 

Egyéni teljesítmény

Benzema 41 gólt és 14 gólpasszt számlál 2021-ben, szerepe pedig a Real Madridban és immáron újra, a nemzeti együttesben is megkérdőjelezhetetlen. A BL-ben egyébként november 3-án, a Sahtar Doneck elleni mérkőzés, amelyet az ő duplájával nyert meg 2–1-re a királyi gárda, több szempontból is emlékezetes maradhat a támadónak: egyrészt az a két találat volt az 1000. és az 1001. gólja a Realnak a legrangosabb európai kupasorozataban. Másrészt Benzema 33 évesen és 319 naposan lőtt két gólt, nála csak egy idősebb játékos van a madridiak történetében, aki minimum kétszer mattolta az ellenfeleket a BL/BEK-ben:

EGY BIZONYOS PUSKÁS FERENC, AKI 1965 SZEPTEMBERÉBEN A FEYENOORD ELLEN SZERZETT MESTERNÉGYEST.

A francia csatár tehát egyértelműen kilépett Cristiano Ronaldo árnyékából a távozását követően és immáron legfontosabb láncszeme Carlo Ancelotti gépezetének. Hogy a portugál teljesítményéhez hasonlóan Aranylabdát is ér-e a remeklés, az november 29-én hétfőn kiderül!

 

Forrás: Index  Fotó: Oscar Del Pozo / AFP


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés