Polgár Judit: Az én életem sokkal érdekesebb, mint a Vezércsel főszereplőjéé

Polgár Judit, a világ legsikeresebb női sakkozója nemrég egy interjúban mesélt hihetetlen karrierjéről és a Vezércselhez kötődő viszonyáról.

 

 

Polgár Judit a Marca Sports Weekenden járt a múlt hétvégén, ahol az ABC újságírójával beszélgetett. Arra a kérdésre válaszolva, hogy szerinte érdemelne-e ő is egy hasonló sorozatot, mint a Vezércsel, azt válaszolta: készült róla már egy remek dokumentumfilm, de ezt nem látták még sokan. Úgy gondolja, a Vezércsel egy fantasztikus széria, ami jól népszerűsítette a sakkot. Polgár Judit szerint a Vezércsel egyik legjobb húzása, hogy elkerüli a politikát, és csak a karakterekről és a játékról esik szó benne.

 

Beth sorsa keményebb az enyémnél az árvaház és a drogok miatt, de az én életem sokkal érdekesebb – mondta a sakkozó az ABC-nek.

 

A sorozat kapcsán kiderült, többen mondták már neki, hogy forgatókönyvet kéne írnia a saját történetéből, de az övé annyira bonyolult, hogy legalább tízféle nézőpontból elmesélhető. Az élete nézhető a saját, a szülei, vagy a nővérei perspektívájáról, a középpontba állítható a tanulás folyamata, a nemek kérdése, vagy a politikai befolyás a karrierjére. Annyi lehetséges megvalósítás létezik, hogy Polgár biztos benne; egy nap készül majd valami.

 

Később az interjúban előkerül Garri Kaszparov is. „Fantasztikus sakktehetség, de végtére is csak egy nő” – mondta az egykori világelső Kaszparov egy interjúban Polgár Juditról. 1994-ben, amikor Linaresben játszottak egymás ellen, az orosz csalt Polgár ellen. A lóval lépett, elengedte, majd újra megfogta a figurát és végül egy másik mezőbe helyezte. Ez szembemegy a szabályokkal.

 

Polgár az interjúban azt mondja, megbocsátott Kaszparovnak és most már jó kapcsolatot ápolnak. Állítása szerint ez pedig élete egyetlen olyan helyzete, amit bárhogy próbál megfejteni, nem tudja, hogyan kellett volna viselkednie. Úgy gondolja, hiba volt, hogy nem szólalt fel a csalás kapcsán, de minden ellenére ez volt a jó döntés. Nem tudott róla, hogy felvétel készül a játszmáról, szerinte sokan azt hitték volna, hogy azért gyanúsítja ellenfelét, mert éppen vesztésre áll.

 

Számomra az a fontos, hogy a játék során győzött, jobban játszott. Kicsit fájt csak, hogy ez megtörtént. Ami sokkal rosszabb, hogy miután előkerült a felvétel, többen még mindig azt bizonygatták, hogy Garri nem tenne ilyet – mesélte az eset kapcsán Polgár. Szerinte az ellenfele nem szándékosan csinálta ezt a mozdulatsort. Ezt abból gondolja, hogy később Kaszparov sem ismerte el tettét. Úgy véli, sokan ugyanígy viselkedtek volna abban a helyzetben. Szerinte az incidensnek egyetlen nyertese van: a média.

 

Forrás: Index

Fotó: Ajpek Orsi / Index


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés