Fucsovics kikapott, egyenlítettek az ausztrálok

Fucsovics Márton döntő szett rövidítésben vereséget szenvedett Alex de Minaurtól, a magyar válogatott így 1–1-re áll a két egyes után az ausztrálok ellen a Davis-kupa-döntő D csoportjában.

 

Piros Zsombor bravúrgyőzelme után a világranglistán 40. Fucsovics a rangsorban 34. Alex de Minaur ellen lépett pályára. Az első játszmában a magyar játékos háromszor, az ausztrál kétszer vesztette el az adogatását, utóbbi 7:5-re nyert. A második játszmában Fucsovics saját adogatójátéka megnyerése után brékelt, majd 3–0-ra elhúzott, 5–2-nél pedig ismét elvette ellenfele adogatását, így egyenlített.

A döntő szettben az ausztrál egyből brékelőnybe került, amit Fucsovics azonnal ki is egyenlített. Ezt követően 5:5-ig mindketten rendre hozták adogatásukat, ekkor De Minaur brékelt, de Fucsovics egyenlíteni tudott, így következett a rövidítés, amit De Minaur nyert, így az ausztrál válogatott egyenlített, a párharcot pedig a páros mérkőzés fogja eldönteni.

 

állás a második egyes után:
MAGYARORSZÁG–AUSZTRÁLIA 1–1
Fucsovics Márton – Alex de Minaur 7:5, 2:6, 6:7 (2–7)
korábban:
Piros Zsombor – John Millman 4:6, 6:4, 6:3

 

A páros mérkőzést az eredeti tervek szerint Fucsovics Márton és Marozsán Fábián játszaná Alex Bolt és John Peers ellen, ám Fucsovics a De Minaur elleni meccs végén fájlalta a lábát, végül nem vállalta a párost, Piros Zsombor ugrott be helyette.

A magyar válogatott vasárnap 10 órától a horvátokkal csap össze a D csoportban. A trió győztese hétfőn az E csoportban szereplő Egyesült Államok, Olaszország, Kolumbia hármas bajnokával találkozik a negyeddöntőben, ahová a hat csoportgyőztes mellett a két legjobb második kerül be.

A 121 éves Davis Kupa 2019-ben nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese egy 18 csapatos, egyhetes fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén pedig a nemzetközi szövetség közölte, hogy – a korábbi tervekkel ellentétben – nemcsak a spanyol főváros ad otthont a finálénak, hanem Torinóban és Innsbruckban is lesznek mérkőzések.

 

Forrás: m4sport.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés