Örömgolf Valenciában

 

Somogyi Bence Spanyolországban, a gyönyörű tengerparti panorámával rendelkező El Saler golfklubban készül a 2022-es szezonra. Édesapját Somogyi Györgyöt kérdeztük, aki büszkén mesélt a fiú felkészüléséről, és a jó hangulatú találkozókról Szigeti Csabával és Csányi Olivérrel.

 

Hogyan telnek Bence napjai az edzőtáborban?

A Valenciában található El Saler golfpálya arról nevezetes, hogy ebben az évben az Amatőr Európa Golfbajnokságnak ad otthont. Nagyon örültünk, hogy Szigeti Csaba és Sásdi Zsolt meglátogattak minket, így az enyhe spanyol tél nyújtotta napsütéses időben, egy fordulatokban gazdag játékra, sőt, néhány szakmai kérdés megbeszélésére is sor kerülhetett. Örömteli volt látni, hogy Csaba játéka az évek múlásával egyre kiválóbb lett, illetve a rá jellemző precizitás és „gyémántkéz” is megmaradt. Az első kilenc szakaszon még Bence sem játszott olajozottan, de a hátsó kilencen már magára talált ezen a technikás pályán.

 

Hogy értékelitek a Spanyolországban töltött időszakot?

Szenzációs az idő, a pálya fantasztikus, minden körülmény adott a jó gyakorlásra. A fiúk egy óra bemelegítés után mennek 18 szakaszt, ahol mindenki örömgolfot játszik. Rendkívül sok dolgot lehet gyakorolni, az ütőket kipróbálni, távolságokat bemérni. Mivel a hazai pályák java része télen zárva van, és az időjárás sem teszi lehetővé a rendszeres gyakorlást, mindenkinek szívből ajánlom, hogy ha teheti, a téli hónapokban egy melegebb éghajlatú ország edzőtáborában - kellemes időben és napsütésben - csiszolja a tudását.

 

Úgy tudjuk, hogy a napokban Csányi Olivér is megékezett a helyszínre.

Igen Olivér is megérkezett, valamint van egy másik fiú, aki +1,6-os hendikeppel rendelkezik, és Olivérhez hasonlóan amerikai egyetemen tanul. Az édesanyja a pro a klubban, ő pedig itt született és játszik minden nap. Én pedig összehoztam a fiúkat, hárman játszottak két alkalommal, remek hangulatú kiváló játék volt.

 

Miben fejlődött Bence az elmúlt hetekben?

A hosszújátékkal már nincs gond, a puttok még sok gyakorlást igényelnek, ezért az elkövetkező időszakban erre helyezzük a hangsúlyt!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés