Hollandia megvásárolja Rembrandt Zászlóvivő című festményét

A holland szenátus szerdai jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál szerdán. A beszámoló szerint a vásárlási szándékot a holland kulturális minisztérium jelentette be december elején, miután a festmény - mely évszázadokig az angol király, majd 1844-től a Rothschild család tulajdonában volt - szabadon eladhatóvá vált, mivel a francia állam lemondott elővásárlási jogáról.

 

A Rothschild család 2019-ben jelentette be eladási szándékát, ám ekkor a francia állam nemzeti kincsnek nyilvánította a festményt, és két és fél éves kiviteli tilalmat rendelt el rá, hogy lehetőséget adjon francia intézményeknek az alkotás megvásárlására. A határidő lejártáig azonban sem a Louvre, sem más francia múzeum nem tudta összegyűjteni a megvásárláshoz szükséges összeget.

 

Az 1636-ban alkotott képért Hollandia 175 millió eurót (62,2 milliárd forintot) fizet, amelyből a holland állam 150 milliót, további 25 millió eurót pedig a Rembrandt Egyesület, valamint az amszterdami Rijksmuseum áll. A szenátus jóváhagyása volt a vásárlás utolsó akadálya, a hágai kormány ugyanis már decemberben engedélyezte a festmény megvásárlásához szükséges összeget, amelyet a holland kulturális minisztérium közlése szerint a Rothschild család kész volt elfogadni. Információk szerint a teljes vásárlási folyamat négy héten belül lezajlik. Ezután a mű a Rijksmuseumba kerül, ahol Rembrandt 340 festménye közül 22-t őriznek, köztük a nagy méretű Éjjeli őrjáratot.

 

Rembrandt Zászlóvivő című festménye nem az első műtárgy, amelyet a holland állam megvásárol. Hollandia 1998-ban 80 millió holland forintot fizetett Piet Mondrian holland festő (1872-1944) Victory Boogie Woogie című festményéért. A holland kormány 2016-ban Franciaországgal közösen vásárolt meg két, több mint 130 évig magántulajdonban lévő Rembrandt-festményt. Marten Soolmans amszterdami kereskedő és felesége, Oopjen Coppit kettős portréjáért mindkét ország 80-80 millió eurót fizetett. Megállapodásuk érelmében a vásznak, melyeket ugyancsak a Rothschild család adott el, csak a párizsi Louvre-ban vagy a Rijksmuseumban függhetnek.

 

Forrás: MTI 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés