Bhutánba megérkezett a Teqball!

Három hónappal azután, hogy Bhután lakói megismerkedtek a strand röplabdával, a magyar fejlesztésű Teqball sportja is megérkezett a távoli királyságba.

 

A játékot – a Bhutáni Olimpiai Bizottsággal (BOC), a Bhutáni Futball Szövetséggel és a Nemzetközi Teqball Szövetséggel (FITEQ) való együttműködésben - a Punakha városában található Ugyen Akadémián (UA) mutatták be a nagyközönségnek.

 

A 2014-ben létrehozott Teqball egy a futball és az asztali tenisz elemeit ötvöző sport, amelyet az úgynevezett teq asztalon játszanak. A játék során a résztvevők bármelyik testrészükkel megérinthetik a labdát, kivéve a karjukkal és a kezükkel; a meccs két vagy akár négy játékos között is folyhat.

 

A teqballban, amelyet egy hajlított asztalon, homokban, sőt, zárt térben is játszhatnak, az elért pontok alapján számítják az eredményeket.  A játékosok legfeljebb háromszor érinthetik a labdát, mielőtt eljuttatják az ellenfelüknek, így, ha valaki kiemelkedő képességekkel rendelkezik a foci terén, a teqbalban is remekelni fog.

 

A szakértők szerint a teqball az atlétikában jártas sportolók képességeire és teljesítményére is pozitív hatással van, ugyanis fejleszti az állóképességet és a koncentrációt.

 

A Bhutáni Olimpiai Bizottság egyik tagja, Sonam Tshewang úgy véli, az első teqball klub megalapítása az Ugyen Akadémián nagyban hozzájárulhat a sport széleskörű elterjedéséhez mind Punakhában, mint pedig az egész országban.   

 

Forrás: Kuensel

Fotó: swanseacity.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés