Padovától Párizsig

A Magyar Senior Golfozók Társaságának főtitkárát, Horváth Bélával a július elején megrendezett padovai Supersenior és Masters csapatverseny tanulságiról, valamint az augusztus elején, Párizsban sorra kerülő senior bajnokság és kupa előkészületeiről beszélgettünk.

 

Milyen tanulságokkal szolgált a Társaság számára a Padovában megrendezett bajnokságról?

Rendkívül sikeres, élményekben gazdag versenyt tudhatunk magunk mögött! Remek körülmények között, kifogástalanul felkészített pályán játszottunk a XXI ESGA Super Seniors Team Bajnokságon, amelyen a 65, illetve a 75 év feletti korosztály versenyzői mérték össze tudásukat. Hatfős supersenior csapataink, Dietrich Tamás, nettó és Jakobi László bruttó kapitány vezetésével, két napon át páros stableford-ot játszottak, majd a harmadik napon - a viharos időjárásnak köszönhetően – a szervezők nullázták az aznapi egyéni verseny eredményeit. Mind a bruttó, mind pedig a nettó csapat hozta a válogatottól elvárható, szép teljesítményt, a négyfős master csapat tagjai pedig a rekkenő hőségben is tisztesen helyt álltak. 

 

Augusztus 2-5. között Párizsban kerül sor a 39. ESGA Seniors Team Championship & Cup nevű bajnokságra. Hogy állnak az előkészületek?

Dietrich Tamás sajnos nem tud részt venni az ESGA közgyűlésén és az elnöki tornán, így megkért, hogy helyettesítsem a találkozókon és a versenyen. Ez nagy megtiszteltetés a számomra, és egyben egy csodálatos lehetőség arra, hogy kapcsolatot teremtsek a többi elnökkel és főtitkárral, akik a huszonnégy, Európa Bajnokságon részt vevő országot képviselik. Az eseményen alkalmam nyílik, hogy megismerjem a közgyűlési beszámolót, illetve, hogy válaszoljak a hozzám intézett kérdésekre. A bajnokságon induló csapatokat a két megválasztott kapitány, Hideg János és Dr. Horváth Péter készíti fel a megmérettetésre.

 

Hogy fest az Európa Bajnokság menetrendje?

Hétfőn érkezünk Versailles-ba, kedden zajlik a gyakorlónap, majd három küzdelmes nap következik. Bízunk benne, hogy az erőfeszítéseink meghozzák a várva várt eredményt és bizonyítjuk, hogy Európa legerősebb csapatai között van a helyünk.

 

 

XXXIX. Senior Team Championship & Cup
2022. augusztus 2-5.
Paris-Versailles

Bruttó válogatott: Dr. Horváth Péter (kapitány), Ralph Müller, Koller György, Dr. Bohács Zsolt, Baldauf László, Horvath Joseph

Nettó válogatott: Hideg János (kapitány), Bernardt Tibor, Nagy István, Dr. Takács János, Malatyinszki Tamás, Vuong Hoang Huyen

 

DRUKKOLJUNK EGYÜTT A MAGYAR SZENIOR VÁLOGATOTTNAK!


Beharangozónk ide kattintva olvasható el!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés