Champagne pezsgő

Champagne pezsgő

Maszkot húzunk, trombitálunk, konfettit szórunk, egyszóval: bulizunk és speciális ételeket-italokat fogyasztunk. Ilyenkor szinte kötelező pezsgőt, esetleg pezsgőkoktélt fogyasztani.

A franciaországi Champagne-ban évszázadok során kidolgozott és finomított champagne-készítési eljárást (méthode champenoise) szigorú szabályok védik, és az Európai Unió területén belül ezzel a jelöléssel ellátni másutt készült pezsgőket tilos. Így azok a pezsgőpincészetek, akik ugyan a champagne-i recept szerint készítik italaikat, legfeljebb azt írhatják a címkéikre, hogy klasszikus eljárással készített pezsgő. Ami azonban gyakran jelenti azt is, hogy az érlelési idejük valamivel rövidebb, mint az eredeti recept szerint.

Az eljárás maga nagy vonalakban a következő: A már kiforrt alapbort vagy azok keverékét (cuvée) tartalmazó 1,5 literes palackokba cukrot, íz- és aromaanyagokat valamint élesztőt tartalmazó speciális „pezsgőlikőrt”, úgynevezett tirage-t adagolnak. Ezután hosszú idejű érlelés (a méthode champenoise előírása szerint minimum 15 hónapos) következik, majd annak végső szakaszában a pezsgőspalackokat egy speciális, úgynevezett rázóállványra helyezik, ahol minden nap egynyolcadot fordítanak rajta. Eközben fokozatosan, nyakával függőlegesen lefelé is fordítják úgy, hogy a forgatás végére az utolsó napon az üveg már függőlegesen áll. Ekkor túlhűtött folyadékba mártják, s így a dugóra lerakódott seprő a képződött jégdugóval együtt eltávolítható. Ezt nevezik degorzsálásnak. Ezt követően, a visszadugaszolás előtt úgynevezett expedíciós likőrt töltenek a palackokba. Az expedíciós likőr – ennek cukortartalma határozza meg, hogy a pezsgő extra brut, brut, extra száraz, száraz, félszáraz vagy édes lesz – a cukron kívül tartalmazhat még némi konyakot és gyógynövénykivonatokat is. Ha az expedíciós likőr elmarad, akkor beszélhetünk nature brut, vagy nyers pezsgőről.

Száraz vagy édes?
Egy pezsgő szárazságát vagy édességét az italban levő cukor koncentrációja határozza meg. Ezek szerint a pezsgő brut nature: ha a cukortartalma kevesebb mint 3 gramm/liter, azonban ez a megjelölés csak azokra a termékekre alkalmazható, amelyekhez nem adtak cukrot a másodlagos erjedést követően. Extra brut: ha a cukortartalma 0 és 6 gramm/liter közötti; brut: ha a cukortartalma kevesebb mint 15 gramm/liter; különlegesen száraz vagy extra dry: ha a cukortartalma 12 és 20 gramm/liter közötti; száraz, sec, vagy dry: ha a cukortartalma 17 és 35 gramm/liter közötti; félszáraz, demi-sec vagy medium dry: ha a cukortartalma 33 és 50 gramm/liter közötti; édes, doux vagy sweet: ha a cukortartalma több mint 50 gramm/liter. A félédes megjelölés nem megengedett.

Pezsgőkoktélok

A pezsgők nem tartoznak a legelterjedtebb koktélalapanyagok sorába, s a mixerek egy része ma is azt vallja, inkább igyunk pezsgőt vagy koktélt, de ezt a két műfajt nem szerencsés keverni. Pedig ahogy az alábbi példák is bizonyítják, a pezsgő jól passzol bizonyos likőrökhöz, gyümölcsös ízekhez.


Pár klasszikus recept:

Klasszikus pezsgőkoktél

1 barna kockacukor, amit bekenünk narancshéjjal
3 csepp angostura
20 ml Hennessy XO
Feltöltés: Chateau Vincent Blanc Fleur Extra dry


Bubble-berry

1 kanál cranberry (vörös áfonya) jam
10 ml Marie Brizard vanílialikőr
Feltöltés: Polgár Creman Blanc Brut
Dísz: citromhéj

 

 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook