Kávé!

Kávé!

Minden napszakra, minden alkalomra és minden évszakban

Magyarországon a legtöbben egy jó eszpresszóra esküsznek, ugyanis a válaszadók 45 százaléka ezt jelölte meg kedvencként, a kávéfogyasztók közel fele meg is cukrozza, 36% pedig tejet is ad hozzá, 7% tejszínnel fehéríti, 18 százalék édesítőszert használ és csupán a megkérdezettek 20 százaléka issza tisztán, feketén. A második legkedveltebb kávé típus a lungo, vagyis hosszú kávé, amit a megkérdezettek 18 százaléka fogyaszt, majd a népszerűségi listán a 20 milliliteres ristretto, szerepel. A késő délután és az este kivételével tulajdonképpen bármely napszakban szívesen iszunk egy-egy csésze feketét: reggel, délelőtt, ebéd után és délután is. Sokan ragaszkodnak a jól bevált eszpresszóhoz, vannak azonban, akik napszaknak, vagy évszaknak megfelelően másfajta kávé alapú italt készítenek – derült ki a Nespresso megbízásából a Nielsen által 2012-ben készített, fogyasztói szokásokat vizsgáló Usage & Attitude kutatásból.

 


Az is kiderült, hogy a kutatások szerint a népesség 82 százaléka kávézik.


Ha kávés receptről van szó, legtöbbünk a kapucsínóra gondol, majd a latte macchiatot kedvelik a legtöbben, utána a jeges kávé, amit a különböző ízesített kávék követnek a népszerűségi listán. Van mit bepótolnunk tehát receptek terén, ezért is tartja fontosnak a Nespresso a minőségi kávé kultúra szélesebb körű elterjesztését.


A világ kávétermelésének mindössze 1-2 százaléka felel meg szigorú minőségi elvárásaiknak. Ezeket használják fel 23 Grand Cru kávéőrleményük elkészítéséhez. A légmentesen lezárt alumíniumkapszula optimális körülményeket biztosít a kávé számára, és megakadályozza a frissen őrölt kávéban jelenlévő 900 rendkívül illékony aroma oxidációját.


Az aromákat alapvetően három csoportba sorolhatjuk:


Könnyed aromájú, virágos, gyümölcsös vagy citrusos illatú kávék, közepesen erős aromájú, méz- vagy gabonaillatú kávék, kissé pörkölt jegyekkel és határozott aromájú,
erősen kakaóra emlékeztető, fűszeres, fás illatú vagy intenzíven pörkölt jellegű kávék.


Az aromaprofilnak fontos szerepe van abban, hogy milyen étel vagy desszert harmonizál az adott kávéval. Reggelihez, vagy ébredés után leginkább a több koffeint tartalmazó lungokat, hosszú kávékat ajánlja a Nespresso. A Nespresso mindig különleges, gourmet élménnyé emeli a kávézást.


„Évekkel korábban az, hogy kávéval párosítsunk ételeket, valószínűleg szóba sem kerülhetett volna. De a Nespressonak köszönhetően is, ma már nem ritka az ízesített kávé, ezért aztán igazán nem nehéz finom falatokat kínálni kávéhoz, akárcsak mintha egy borkóstolón lennénk” – mondta el Segal Viktor séf, majd hozzátette: „Több szempontot szoktam figyelembe venni. Az első, hogy kávéról beszélünk, azért nem lehet annyira domináns az ételben a kávé íze. Én azt is figyelembe veszem, hogy izgalmas ízhatásokat érjek el, különböző, érdekes textúrával rendelkezzen az étel, a kávé pedig ne unalmasan, elsőre magától értetődő módon kerüljön az ételbe. Nem akartam semmiképpen azt az egyszerű megoldást választani, hogy kávéöntetet, vagy mártást készítek.”


Mindennapjainkba tehát erősen beágyazódott a kávé fogyasztási kultúra. Figyeljünk a minőségre, az ízekre, és bátran készítsünk finom kávékoktélokat a nap minden szakában, este ajánlott koffeinmentes kávéból!

 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
5
6
7
8
9
11
12
13
14
15
16
17
21
22
23
24
27
28
29
30

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook