Elhunyt Hankó Péter

Elhunyt Hankó Péter

Életének 48. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Hankó Péter, a Magyar Footgolf Szövetség alelnöke.

Hankó Péter 1968-ban született Budapesten. 2010-ben, egy újságcikkben olvasott az első magyarországi footgolf versenyről. Felkereste annak szervezőjét, Gelencsér Gábort, és innentől kezdve közösen dolgoztak a sportág hazai alapjainak letételén. Alapító elnöke volt a Milan Footgolf Teamnek, főszervezője volt a 2012-es, Kisorosziban rendezett első világbajnokságnak, valamint részt vett a magyar szövetség 2015-ös, hivatalos megalakulásában, és annak alelnökeként dolgozott. Csapatvezetőként és játékosként vett részt a 2016 januárjában, Argentínában rendezett második világbajnokságon.

 

Betegségét méltósággal viselte. A Hangya becenévre hallgató kétgyermekes apuka emberi nagyságát jelzi, hogy kórházi kezelései alatt, tavasszal gyűjtésbe kezdett és megalapította a Hangya Peti Szeretet Bankot. Több mint kétmillió forintot gyűjtött össze, amiből gyógyszeradagoló automatákat vásároltak leukémiás gyerekek kezelésének segítésére.

 

Utoljára a Footgolf Országos Bajnokság negyedik, Kisorosziban rendezett fordulóján lépett pályára. Temetéséről később rendelkeznek. 

 



 

 

Versenynaptár


 


 


 

 

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook