III. Nemzeti VERSeny

III. Nemzeti VERSeny

A költészet világnapján a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2018-ban harmadik alkalommal hirdeti meg a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére. A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, és a kulturális identitás erősítése.

A verseny védnöke: Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri állandó tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László kommunikációs szakember, akikhez a döntőben újabb művészek csatlakoznak.

A két társszervező 2016-ban hirdette meg első ízben a Nemzeti VERSenyt. Már akkor több mint 200 versenyző jelentkezett, és hasonlóan nagy arányban jelentkeztek 2017-ben is. A VERSenyt a közösségi oldalakon is hatalmas érdeklődés övezi. Itt ugyanis nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutathatják kreativitásukat, tehetségüket. A döntős alkotások pedig soktízezres látogatottságot mutatnak.

Idén is hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők. 2018 az első világháború befejezésének századik évfordulója, amelynek alkalmából a III. Nemzeti VERSeny döntő tematikája a Nagy Háborúval kapcsolatos költészetre épül, amellett, hogy a VERSeny a klasszikus és kortárs irodalom szabadon választott verseinek is teret ad.

A két online fordulót követően a döntő a Nemzeti Színházban lesz. Mivel 1918. november 11-én írták alá a fegyverszünetet az antant és Németország képviselői, a III. Nemzeti VERSeny döntő hétvégéje az évforduló apropóján, az Emlékezés Napjához kapcsolódva, november 10-én és 11-én rendezik meg.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook