Breaking News: Elnökválasztás!

 

Dietrich Tamás pályázata az MSGT Elnöki pozíciójára

 

 

Bemutatkozás:

1993 óta vagyok sportvezető, kezdetben a MALÉV SC elnöke voltam, ezután a Magyar Kerékpár Szövetség alelnöke voltam 17 éven keresztül és egy évig elnöke. 8 évig voltam tagja a MOB-nak.
1999 óta golfozom, 2011-ben a tatai Férfinapot elindító Kolomposok Tanácsa tagja voltam.
2016-ban választott az MSGT tagsága a Társaság Elnökének Fehér Tibor korábbi elnökünk felkérésére és javaslatára.
2017 óta az MGSZ Elnökségi tagja vagyok, képviselem a szenior golfozók érdekeit a Szövetségben, valamint a Versenyszervezési Bizottság Elnökeként tevékenykedem.
2021-ben újból megválasztottak az MGSZ Elnöksége tagjának.

A Társaság az elmúlt 5 évben a következő főbb eredményeket érte el vezetésem alatt álló Elnökséggel és a Főtitkárral együttműködve:

1. Társaságunk taglétszáma 2016-os 152 főről 2021-re 186 főre emelkedett.
2. A Társaság versenyrendszere lényegesen kibővült, a korábbi tatai és kisoroszi versenysorozat után újabb kedvező greenfee árú versenysorozatot indított:
- Csütörtöki Csörte, ami átalakult Pénteki Párbaj Kupa-vá.
- Senior City Golf Tour
3. Új versenyként megrendeztük a szenior Csapat Bajnokságot és a szenior Match Play Bajnokságot. Hagyomány teremtési szándékkal elindítottuk a MID-AM társasággal közösen a két társaság évvégi derby-jét.
4. A 2017-es versenyen résztvevő átlaglétszám 30 főről 50 fő körülire emelkedett 2021-re.
5. Ranglista versenyeken az induló létszámból kb. 40%-os részesedéssel tagjaink indulnak.
6. Hétvégére került a Szenior Tavasz és Szenior Ősz verseny.
7. Ranglistába bekerült 2021-ben 3 versenysorozatunk legjobb eredménye, valamint a Szenior Tavasz versenyünk is a korábbi egy Szenior versenyen kívül.
8. Nemzetközi Bajnokságunk színvonala kiemelkedővé vált köszönhetően a Versenyigazgatónk és Főtitkárunk, valamint az új szponzorainknak.
9. Honlapunk megújult és folyamatos fejlesztés alatt áll.
10. Megújult a Társaság női válogatottja és kiemelkedő példamutató szervezettséggel irányítja Batta Krisztina.
11. Férfi válogatottjaink rendszeresen jó eredményt érnek el az Európa Bajnokságokon, kiemelkedő teljesítménnyel kétszer is éremmel tért haza a Jakobi László vezette nettó csapat.
A Monarchia Kupát az utóbbi években folyamatosan a Magyar nettó csapat nyerte meg.
12. Az MGSZ támogatása 1,5 MFt-ról 6,2 MFt-ra emelkedett (a Covid-os időszak kivételével).
13. Tagjaink befizetéseit teljes mértékben a versenyeinkre és a Társaság működési költségire fordítottuk.

Program:

Terveim szerint az eddigi társasági aktivitást kívánjuk folytatni, a következőkkel kiegészítve:

1. Társaságunk nem aktív tagjainak is biztosítani szeretnénk a kedvező golfozás lehetőségét, további kedvezményeket szeretnénk elérni a pályáknál.
2. Társaság taglétszámának növelése, a szenior golf vonzóvá tétele az egészséges életmód propagálása keretében, folytatjuk a tavaly már megkezdett – hozz egy szenior korú barátodat és együtt versenyezhettek- kezdeményezést. A Continental pályáján elkezdett sorozatot megpróbáljuk kiterjeszteni más pályákra.
3. Családi golfot erősíteni, minél többen vonják be párjukat a golfba, megerősíteni és tovább fejleszteni már meglévő hagyományokat (Sándor féle Szenior Házas Páros). Kedvezményes golfoktatás, kezdő golfozóknak rabbit verseny szervezése.
4. Új körversenysorozatot indítanánk a még szenior versenysorozattal nem érintett 18 szakaszospályákon, mindenhol 1 állomással:
- Bükfürdő
- Forest Hill
- Hencse
- Pannónia
- Zalacsány
5. A válogatottak irányítására új pályázat kiírása az átláthatóság jegyében.
6. Téli időszakban indoor golfozási lehetőség biztosítása a Társaság tagjai számára. (ha a járványhelyzet lehetővé teszi)
7. Covid miatt elcsendesült nemzetközi versenyek újraélesztése (már megkezdett tárgyalások folytatása), környező országok nemzeti bajnokságain való részvétel támogatása.
8. 2017-ben felmérést készítettünk a Társaság tagjainak golfozói szokásáról és kívánságairól az MSGT működésével kapcsolatban, amit 2021-ben megismétlünk.

Dietrich Tamás


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés