Kiélezett küzdelem a szenior tornán

 

Interjú Joseph Horvath-tal

 

 

 

A nyári időszakban sikert sikerre halmozó Horvath Joe ezúttal a szeptember 14. és 16. között megrendezésre került Volvo Galéria XXXII. Nemzetközi és Magyar Szenior Golf Bajnokság és Nemzetközi Csapatversenyen remekelt: a Balaton Golf fifikás játékosa a Bruttó Masters Férfi kategória győzteseként írta be magát a hazai golftörténelembe.    

 

 

 

 

Egy körömrágósan izgalmas kalandokban bővelkedő Nemzetközi és Magyar Szenior Bajnokságnak lehettünk tanúi az elmúlt három napban. Ki tudnál emelni egy-egy olyan pillanatot, amely különösen trükkös, kihívást igénylő helyzetet jelentett a számodra?

 

A büki pálya az elmúlt időszakban teljes újjászületésen esett át, és ennek megfelelően csodálatosan felújított állapotban várta a szenior torna versenyzőit. Ez a megújulás azonban azt is magával hozta, hogy a kiváló állapotú, ropogós greenek meglehetősen gyorsak voltak, feladták a leckét annak, aki puttolni szeretett volna. Erősen kellett figyelni ahhoz, hogy az ember eltalálja a greent és a labdája ne csússzon le, ne vesszen el. A második és harmadik helyért kemény küzdelem folyt köztem, Dr. Bohács Zsolt és Gratzl Ferenc között. A kiélezett küzdelmet nehezítette a nyolcas és tizenegyes szakaszokon becsúszó bogey, illetve az a csúnya tripla, amit a tizennégyesen szereztem, miután a labdámat a víz felett próbáltam átütni a greenre. Ekkor már kissé ideges voltam, a java azonban csak ezután következett: a tizenhetesen ejtett bogey-t követően együttállásba kerültem a fairway-t minden alkalommal eltaláló Dr. Bohács Zsolttal, így a tizennyolcas szakaszon playoff-ra került sor, amelyből ő került ki győztesen. Zsolt rendkívül ügyes játékos és megérdemelte a Bruttó Szenior Férfi kategória első helyezését. Szerencsére mindannyian jól jártunk, hiszen Batta Krisztina lett a Bruttó Szenior Női mezőny bajnoka, jómagam pedig a Bruttó Masters Férfi kategória nyerteseként léphettem fel a dobogó tetejére.

 

Milyen volt a hangulat a bajnokság három napja során?

 

Az az igazság, hogy amikor versenyzem, csakis a saját játékomra koncentrálok. Viszonylag keveset készülök a versenyek előtt, leginkább az anyaklubom pályáján edzem. Amikor hibát követek el, vagy becsúszik egy bogey, aggodalmaskodás helyett inkább a következő szakaszra fókuszálok. Arra törekszem, hogy tanuljak a ballépéseimből és a következő alkalommal már másképp csináljam. Persze tudom, hogy mindenki másképp játszik, mindenkinek megvan a maga egyéni játékstílusa. A verseny alatt nem beszélek sokat, a tornát követően azonban örömmel viccelődöm a többiekkel egy ital mellett. Nem volt ez másképp a szenior bajnokságon sem, ahol a verseny után közösen megvitattuk az összes jól és vacakul sikerült ütésünket, miközben nagyokat nevettünk. Remekül éreztem magam az elmúlt három napban és ezúton is gratulálok a szenior bajnokságon kiemelkedően teljesítő versenytársaimnak!

 

Mi a következő lépés?

 

A feleségemmel hamarosan visszautazunk Floridába, ahol meglátogatjuk a lányainkat és unokáinkat, akik már nagyon hiányoznak. Természetesen az Egyesült Államokban töltött három hét alatt a golfot sem szeretném elhanyagolni: már tervbe vettük, hogy legalább kilenc-tíz napon át a helyi pályákon való gyakorlást is beiktatjuk a programunkba, hiszen az golf nélkül nem is lehetne teljes. Ha minden igaz, az időjárás is elkényeztet minket, hiszen Floridában mindig harminc fok körüli kellemes napsütés uralkodik. Ha minden úgy alakul, ahogy elterveztük, október végén remek kondícióban, alaposan felkészülve térhetünk vissza Magyarországra!

 241352793 976822436226994 5083902453424420192 n

 

 

 

Fotók: Tátrai Béla/ GOLF Magyar

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés