Gálázva nyerte a portugálok elleni Eb-selejtezőt a női kéziválogatott

 

 

A magyar női kézilabda-válogatott megkezdte szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkben, szerdán este Érden fogadta a csoport első meccsén Portugáliát. A találkozó a várakozásoknak megfelelően sima, 34–24 hazai győzelemmel zárult, így jól sikerült az új szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir bemutatkozása a kispadon.

A magyar szurkolók egy „Üdv a fedélzeten, Vova” transzparenssel köszöntötték a magyar válogatott új szövetségi kapitányát, a himnuszok után pedig ünnepélyes köszöntés következett: Tóvízi Petra 25., Planéta Szimonetta 50., Lukács Viktória pedig 75. alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben.

 

Ami a két csapat örökmérlegét illeti: eddig háromszor találkozott egymással a két gárda, a meccseken pedig három magyar győzelem született, legutóbb 1995 októberében, amikor 31–13-ra nyertek a mieink.

 

Az első percekben rögtön az egyik ünnepelt, Lukács Viktória került főszerepbe, aki egy kiharcolt hetes után kétszer is eredményes volt, így az első öt perc végén 3–1 állt az eredményjelzőn. A folytatásban sem volt ellenszere a vendégeknek a jó védekezésre és a villámgyors magyar támadásokra, így 6–2-nél jött az első portugál időkérés.

Amelynek sajnos meg is lett az eredménye, hiszen a 12. percben kétgólosra olvadt a vezetés (7–5), Lukács Viktória azonban szélről lélektanilag fontos pillanatban növelte az előnyt. A folytatásban viszont nem akart leszakadni a rivális, így a 21. percben, 13–11-nél Golovin Vlagyimir is kikérte első idejét. Ez is hatásosnak bizonyult, ugyanis a félidő hajrájára újra négygólos vezetéssel fordultak rá a csapatok, ám a lelkesen játszó és harciasan küzdő portugálok ebből kettőt ledolgoztak, így 17–15-ös állásnál mehettek szünetre a csapatok.


A második játékrész portugál találattal indult, ráadásul kettővel, így a kezdő sípszó óta a 35. percben újra döntetlen állt az eredményjelzőn. Vámos Petra törte meg a magyar gólcsendet, a lehető legjobbkor talált be először a találkozón a DVSC irányítója, majd két nagyszerű Lukács-villanást követően gyorsan visszavettük a magabiztos vezetést. Tiago Bernardes időt is kért, ám Bíró Blanka védése és Háfra Noémi gólja után tovább nyílt az olló.

 

Sőt néhány perc leforgása alatt Klujber duplázott , 23–17-nél pedig ismét időt kellett kérnie a portugál szakmai stábnak. Egy hetesből aztán közel nyolcpercnyi gólképtelenség után Joana Resende volt eredményes, Klujberre azonban továbbra sem volt ellenszer, ráadásul Kácsor Gréta is dobott középről kettőt, Bíró pedig több ziccert is védett, így negyedórával a vége előtt 27–18 volt az eredmény, és támadhattunk a közte tízért. Ez Klujber hetesével össze is jött, érezhetően elfáradtak és lélekben talán fel is adták a meccset a vendégek.

 

Az előnyt a hajrában is megtartottuk, így végül a magyar válogatott magabiztos, 34–24-es győzelmet aratott, jól sikerült tehát Golovin Vlagyimir bemutatkozása a kispadon.

 

A MEZŐNY LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSÁNAK KLUJBER KATRIN BIZONYULT KILENC GÓLLAL.

 

A csoport másik meccsén 20:45-től Spanyolország Szlovákiát fogadja.

 

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. csoport, 1. forduló

Magyarország–Portugália 34–24 (17–15)

 

 

 

 

Forrás: index

Fotó: Kovács Tamás/MTI 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés