Startra kész a versenyszezon

Végleges a Magyar Golf Szövetség 2022. évi versenynaptára, amelyben az Európai Golf Szövetség Team Shield Európa-bajnokságán kívül, tizenegy országos bajnokság és huszonkét ranglistaverseny kapott helyet. A versenyszabályzat, a ranglista- és versenykiírás megjelenése után, a külföldi versenyzők immár az EGA kalendáriumából, a most megjelent angol nyelvű versenykiírások alapján is megtervezhetik a magyarországi versenyhelyszíneket.

 

A nemzetközi golfélet reformtörekvései idén a magyar pályákon is markáns változásokat eredményez, mellyel a Magyar Golf Szövetség a nemzetközi sztenderdekhez jobban igazodó versenyrendszer átalakítását, az elitsport előtérbe helyezését, a nemzetközi versenyszínvonal hazai erősítését célozza.

 

Ezen irányelvek alapján, már 2021 decemberében elkészült a versenyszabályzat, a ranglistakiírás, a versenyek magyar nyelvű kiírása, és összeállt az országos bajnokságok listája is, mely szintén számos változást tartogatott. Összevonásra került az amatőr magyar és nyílt bajnokság, akárcsak a mid-amatőröké, a versenylehetőségeket pedig egy új torna, a három-három napos Hungarian Tour két állomása gazdagította. A nyílt bajnokságok bekerültek az EGA versenynaptárába is a nemzetközi mezőny számára pedig elérhetővé váltak az angol nyelvű versenykiírások.

 

Magyarország idén ismét bekapcsolódhat az európai vérkeringésbe, július 27-30. között a Pannonia Golf & Country Club ad otthont az Európai Golf Szövetség csapatversenyének, a női és férfi Team Shield Európa-bajnokságának, melynek rendezési jogát hazánk legutóbb 2016-ban nyert el.

 

A legjelentősebb változások között a ranglistaversenyeken bevezetett viszonylag alacsony - férfi 24.0 hcp-es és női 30.0 hcp-es - hendikep-limit, valamint a stroke ütésszám alapján számított ranglistapontrendszer említhető, a rendezés joga pedig mostantól kizárólag a pályával rendelkező klubok privilégiuma lesz, mely a klasszikus golfklubok helyzetét erősíti. A klubokkal folytatott egyeztetések eredményeként, április 2. és október 29. között huszonkét ranglistaversenyt rendeznek, amelytől még színvonalasabb, kiélezettebb küzdelmeket és magasabb részvételi arányt remélnek a szervezők.

 

Az elkövetkező időszakban véglegesítésre kerül a szenior és a mid-amatőr országos bajnokságok versenykiírása is, valamint az átalakult formát öltött Junior Tour idei versenyrendszere.

 

Forrás: MGSZ / hungolf.hu

versenynaptár1.jpg

versenynaptár2.jpg

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés