Nyári újdonságok Balatonudvariban

 

A Baranyai Golf Iskola megalapítója és a Balaton Golf Club head pro-ja, Baranyai Róbert az idei szezonban egy nem mindennapi élménnyel ajándékozza meg a golffal kacérkodó juniorokat. 

 

Az ország legfiatalabb golfozói idén is az általad szervezett Junior Golf Táborban ismerkedhetnek meg a sport alapjaival. Mit tudhatunk a részletekről?

A Balatonudvariban zajló nyári tábor elsősorban a hét és tizennégy év közötti korosztályt szólítja meg. A nem bentlakásos, reggel kilenctől délután négyig tartó program a kezdő és haladó szintű játékosok számára is tartalmas kikapcsolódást kínál. Most már mindkét esemény teltházas: az első alkalom június 27. és július 1. között zajlik, a második turnusra július 18. és 22. között kerül sor.

 

Milyen újdonságokkal készülsz a nyáron?

Idén nyáron a két, junioroknak szóló golftábor mellett egy négy fordulóból álló versenysorozatot is szervezek, a Balaton Golf Kids Tour 2022 névre keresztelt sorozat első állomására július 8-án kerül sor. Ezen a különleges megmérettetésen öt korkategóriában indulhatnak a résztvevők, amelyre hét és tizennyolc éves kor közötti fiatalok jelentkezését várjuk. A sport iránt elkötelezett szponzorainknak, a Hungarian Golf Magazinnak és az Elite Sport Clubnak köszönhetően, a verseny összesített díjazásaként, közel egymillió forintnak megfelelő nyereményt – többek között egy callaway bag-et - tudunk felajánlani a kategóriák első három helyezettjénk. 

 

Milyen játékformában, milyen szabályok szerint zajlik a versenysorozat?

Az U12-es korosztályhoz tartozó fiatalok, illetve az ennél idősebb golfozók hendikepmódosító versenyen vesznek részt, stroke play-t játszanak tizennyolc szakaszon. A tíz-tizenegy évesek a Balaton Golf Club pályájának adottságai miatt kilenc, rövidített szakaszt golfoznak végig, míg a legkisebbek, az U7, U8 és U9-es kategória képviselői négy, rövidített szakaszon mérik össze tudásukat. A résztvevők caddie-t is hozhatnak magukkal, a legjobb három eredmény számít be a döntőbe.

 

Milyen időpontokban kerül sor a megmérettetés további fordulóira és hogyan lehet jelentkezni a versenyre?  

A július 8-ai első alkalmat követően a versenysorozat további fordulóira július 28-án, augusztus 9-én és október 28-án kerül sor. A tizenkét év feletti korosztály a GOLFIGO rendszerén keresztül adhatja le a jelentkezését, a nem hendikepmódosító versenyre pedig nálam, e-mailben lehet nevezni.   

 

Nevezések (korosztályonként): 

U12-13. 

U14-15. 

U16-18. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés