Hamarosan kezdődik a Monarcia Kupa, a régió országainak csúcstalálkozója, az ausztriai Atzenbruggban. Jakobi László, szövetségi kapitányt kérdeztük az előzetes várakozásokról, és egyúttal megragadtuk az alkalmat, hogy a Szenior Társaságról is kapjunk egy gyors helyzetjelentést.
JL Jómagam 3 hétig nem tudtam készülni egy könyöksérülés miatt, de most már ismét játékra késznek érzem magam, és fontos, hogy mind a bruttó, mind pedig a nettó csapatunk egészséges, jó formában várja augusztus 21-ét.
Hétfőn gyakorló nappal kezdünk, feltérképezzük a pályát, megbeszéljük a tapasztalatokat, majd keddtől csütörtökig zajlik a megmérettetés Stableford játékformában.
HG Mire számíthatunk csapatainktól? A 2015-ös és 2016-os év után meg lesz-e a triplázás a nettó gárdától? Illetve mennyire erős most a bruttó társaság?
JL Nehéz lenne jósolni. A nettó csapat bármire képes lehet – ezt már a korábbi években is megmutatta –, de ez kategória elég összetett, több tényezőtől függ a győzelem sorsa. Ha csak a tavalyi évet nézzük, playoff döntött, és ha ott nincs az a 15 méteres putt, akkor lehet, hogy a triplázás lehetőségéről sem beszélgethetnénk. Tudjuk, hogy sportban nincs HA, de ebből is látszik, milyen apró dolgok döntenek. Egy biztos, a csapat készen áll a kihívásra. Tavaly az Eb-n 3., idén pedig már a 2. pozíciót sikerült megszereznünk. Ez is mutatja, hogy évek óta erős a csapatunk, hogy ez most mire lesz elég, a jövő héten kiderül.
Mindazonáltal egy ország erejét elsősorban a bruttó csapat mutatja meg, ezért fontosnak tartom, hogy a bruttó gárdánk is minél jobb eredményeket érjen el. Véleményem szerint évről évre látszik az erősödés itt is. Idén a meglévő kiváló mag mellett sorainkban tudhatjuk az Amerikából idén hazaköltöző Horváth Josephet, illetve Horváth Pétert, akik nagy lendületet adhatnak a csapatnak. Így sem vagyunk azonban könnyű helyzetben, hiszen azok a játékosok, akikkel fel fogjuk venni a kesztyűt, jóval korábban, még szenior korúvá válásuk előtt kezdtek el golfozni.
HG A nemzetközi versenyek mutatják meg igazán egy ország játékosainak erejét. Mi a véleménye a Szenior Társaság fejlődéséről?
JL Ez egy folyamatos munka. Úgy érzem 2-3 éve elindult valami. Sokat számít az, hogy a Társaság tagjait a játék élménye és a verseny szeretete hajtja. Mindenki nagyon komolyan veszi a felkészülést egy-egy megmérettetésre, szeretnek is versenyezni. Bízom benne, hogy azokra az eredményekre, amit ezeken a versenyeken elérünk, mindenki kicsit felfigyel, és ezzel is hozzájárulunk a hazai golf népszerűsítéséhez, nemzetközi szinten is.
HG Mi várható a Monarchia Kupa után?
JL Szeptember 13-án egy új versenyt indítunk el, a Szenior 12-ek versenyét, ahol a tizenkét legjobb játékosunk mérettetheti meg magát. Hagyományteremtő jelleggel, kiemelt versennyé szeretnénk tenni. Aki részt vesz benne máris nyert, egy 5000 Ft értékű ajándékcsomaggal lesz gazdagabb. Tatán rendezzük meg, és saját ranglista alapján lehet majd indulni, ahol csak a stroke számít.
Monarchia Kupa:
Időpont: 2017. augusztus 21-24
Helyszín: Ausztria, Atzenbrugg
Bruttó, nettó csapat 6-6 fő
Program:
21. gyakorlónap
22. 4 ball best ball Stableford
23. Greensome Stableford
24. egyéni Stableford játék (1-3 és 4-6 helyezett csapatok együtt)
Az első két napon a legjobb 2 eredmény számít, 6 egyéniből a harmadik napon a 4 legjobb számít.
A bruttó csapat:
Horváth Péter – Darázs Attila
Horváth Jóska – Takács János
Kovács Titusz – Nagy István
Nettó csapat:
Máthé István – Malatyinszki Tamás
Koplányi Tibor – Jakobi László
Dietrich Gábor – Dietrich Tamás