Tajtyi-napok Szlovákiában



Két FIFG 100-as versenyt rendeztek a hétvégén Szlovákiában. Mind a két napon Tajtyi Róbert 
abszolválta a legkevesebb rúgással a viadalokat. Ez az első napon szétrúgás után a harmadik helyre volt elég, vasárnap viszont már nem volt nála jobb.

Szombaton, a szlovákiai Kakaslomnicon folytatódott a szlovák bajnokság. A sorozat harmadik fordulója FIFG 100-as besorolású viadal volt, aminek a végén Tajtyi Róbert (FTC) harmadmagával a legjobb eredményt produkálta. A négyes szétrúgást követően Tajtyi végül a harmadik pozícióban zárt. Karakas Attila (Academy-Outsiders) a 7., Tajtyi Ákos a 17. helyen zárt. Minden magyar az első ötvenben végzett szombaton, ráadásul a szeniorok között Tajtyi első és Karakas második helye mellett még egy ötödik helyet (Schneider Ferenc jóvoltából) is megkaparintott a magyar csapat.

Vasárnap Kisszalókon rendezték északi szomszédunknál a negyedik fordulót, ráadásul most először a Royal Valley pályáján. Tajtyi ismét remekelt, és -13-as eredményével megnyerte a FIFG 100-as versenyt, sőt, értelemszerűen jelenleg a pályacsúcsot is ő tartja, ráadásul egy hole-in-one is fűződik a nevéhez egy par 5-ös pályán. Fia, Tajtyi Ákos 9. helyen zárt, míg Karakas a Schneider családdal (Ferenc és fia, Soma) együtt a 20. legjobb eredményt érte el. Sebestyén László a 31. lett.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés