A Match Play belülről




Buna Edvin versenyigazgatói élményei

A magyar pályákon és a magyar szövetségi versenyeken pallérozódott Buna Edvin a VIII. Magyar Nyílt Match Play Bajnokságon versenyigazgatóként debütált. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan birkózott meg ráháruló feladatokkal.

„Meglepő, de kellemes és hasznos tapasztalat volt a versenyigazgatói pozíció.

Sajnos nem sokkal a verseny lebonyolítása előtt lett végleges, hogy én helyettesítem Jakobi Andrist, így a felkészülésre nem maradt sok idő. Az Old Lake stábjával már az első munka-találkozó alkalmával kialakult a jó összhang, a pályabejárás során összeírt kéréseket, javaslatokat kifogástalanul teljesítették.

Elsődleges volt, hogy az eseményre érkezők megfelelő játékteret kapjanak.

A rendezvény hetében, bevallom, egy pályajáték is történt részemről, hogy ne csak versenyrendezői, hanem játékos szemmel is lássam a szakaszokat! Ez kimondottan pozitívan sikerült, az előző heti MidAm verseny két játékosával, jó flightban, jó hangulatban, jó időben és jó pályán!

A korábbi bejárás során listázott tételeket a greenkeeper csapat remekül teljesítette, úgy a pályakarbantartás, mint a golfszabályok tekintetében. Ennek megfelelően kevés fizikai tennivaló maradt a versenyt megelőző hajrában. Az előkészítésnél még figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a Nemzetközi Szenior Bajnokság egy nappal később kezdődik ugyanazon a pályán. Az egyeztetések során átbeszéltük a kritikus pontokat így nem volt gond a Match Play Bajnokságon és jó pályán dolgozhatunk a Szenior Bajnokságon is.


A játékforma nem volt idegen, hiszen a már megrendezett MidAm Match Play jó támpontot adott, hogy mire kell jobban figyelni. Versenyrendezési szempontból a Pannónián töltött időszak, a nagy EGA versenyekkel, elengedhetetlenül fontosnak bizonyult, sokat merítettem belőle.


Most más stábbal kellett együtt dolgozni, de véleményem szerint jól sikerült. Bennem kialakult a bizalom az ott dolgozók iránt, hagytam, hogy tegyék a jól megszokott rutinjukat, csak egy kicsit abban az irányban, amit én szeretnék. Izgalmas, de kellemes pár napon vagyunk túl.

A match play mérkőzéseken olyan bírókollégákkal dolgoztunk együtt, akikkel már korábban is voltunk nagyobb versenyeken.


Ami meglepő volt, hogy többször kellett magam figyelmeztetnem: nem, mint bíró vagyok a rendezvényen, tehát bizonyos versenyszituációkban nem dönthetek.


Természetesen ez volt a dolog könnyebbik része. Kicsit nehezebb volt látni pár dolgot, amin azonnal nem tudtunk javítani, de tanultunk belőle, így a jövőben ezen tapasztalatok alapján egy jobb eseményt lehet majd rendezni. Most a játékosokat szerettük volna hagyni, igazi match playt játszani!”

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
7
8
9
11
14
15
16
18
21
22
24
25
27
28
29
30
31



banner ugynoksegi v2 260px


zsirafmagazin hg re

 

joga ipaper header

Keresés