Gulácsi Péter a ZDF vendége volt

Az RB Leipzig kapusa a német köszszolgálati televízióban beszélt csapata mainzi vereségéről, a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-párharcról és arról, hogy reményei szerint a nyáron Budapesten lesz védenivalója.

 

 

Viszonylag hosszú ideig emésztem magam egy-egy vereség után, de közben arra is törekednem kell, hogy amint lehet, túllépjek a történeteken – árulta el a műsorvezető hölgy, Dunja Hayali érdeklődésére Gulácsi Péter. – Előre kell tekintenünk, sok meccsünk van hátra. A mainzi mérkőzés ugyanakkor lehetőséget kínált arra, hogy egy nagy lépést tegyünk előre, és jobban elhúzzunk a nyomunkban lévő csapatoktól. Nem tagadom, ez a vereség nagyon csalódottá tett.

 

A Mainz ellen az első és a harmadik gólnál is későn láttam meg a labdát – mondta Gulácsi Péter, aki az eddigi 18 fordulóban nyolc alkalommal őrizte meg a lipcsei kaput a góltól. – A kapustól persze mindig azt várják, hogy jó teljesítményt nyújtson, sajnos ez nem mindig sikerül. Alapjában modern kapusnak tartom magam, az a legfontosabb, hogy jó döntéseket hozzak, a csapatnak biztonságot sugározzak. Ez akkor lehetséges, ha valaki mentálisan rendben van. Lényeges, hogy az ember nyugodt maradjon, én legalábbis a pályán mindig próbálok higgadtan viselkedni, ez talán az egyik legnagyobb erősségem. Úgy gondolom, akkor tudok segíteni a csapatomnak, ha koncentrált vagyok.

 

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatja!

 

Forrás: Nemzeti Sport


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés