„A pálya set-up-ját szoktam vizsgálni”

Vasárnap (augusztus 14-én) Balatonudvariba látogat a MidAm Golf Liga negyedik fordulója. A verseny apropóján a Liga versenyigazgatójával, Révész Tamással készítettünk villáminterjút.

 

Múlt héten láttunk Téged Balatonudvariban. Mindig meglátogatod a következő forduló pályáját a verseny előtt? 

Igen, valóban voltam Udvariban. Általában a verseny előtt két héttel szoktam ellátogatni az adott helyszínre, ahol jellemzően a green-ek keménységét, konzisztenciáját, a fairway-ek homogenitását, a semi-rough-ok és rough-ok magasságát, a bunkerek állapotát, a pálya set-up-ját szoktam vizsgálni. Beszélgetek a klub vezetőjével és kollégáival, és egyeztetjük a részleteket.

 

És mi volt a tapasztalatod?

El kell mondjam, hogy az egy évvel ezelőtti állapothoz képest óriási változáson ment keresztül a pálya. Mondhatni rá sem ismertem, hiszen a több hete tartó komoly aszály ellenére a fairway-ek mindenütt zölden pompáznak, a greenek nagyon jól fogadják a labdát, kimondottan egyenletesen gurul rajtuk. A büntetőterületek karózása is megfelelő volt, de arra számíthatnak a játékosok, hogy a karókat a büntetőterület természetes lejtésének kezdetére (tetejére) tesszük ki.

 

Erre miért van szükség?

Mert nem szeretnénk extrán büntetni a játékosokat egy lejtős beállással, ha már amúgy is kap egy büntetőt az ejtés miatt. A 2019-es szabálymódosítások pedig már engedélyezik az ütő lehelyezését büntetőterületen belül, így tulajdonképpen hátrány nem tudja érni a játékost.

 

Sok sikert kívánunk a negyedik forduló szervezéséhez!

 Köszönjük szépen..., esetleg egy kis enyhülés is jól jönne addig.

 

A verseny kiírása ide kattintva tekinthető meg. 

A versenyre itt lehet jelentkezni. 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés