Sárközi parádéval ért véget a Pannonia Masters

Vasárnap véget ért a Pannonia Masters hármon napos tornája Máriavölgyben, amelynek utolsó köre ifj. Sárközi Richárd elképesztő teljesítményétől volt hangos: a Pannonia GCC játékosa tökéletes játékkal nyerte meg a tornát és az ezzel járó Zöld Zakót.

 

Ricsi a pénteki nyitónapon -1-gyel került a mezőny élére, majd a második körben jött egy kisebb visszaesés (+3), minek köszönhetően a kiegyensúlyozottan versenyző Zsimán-Lebovics Zénónak sikerült beérnie. Sárközi azonban a végére tartogatta a csattanót: a döntő napon bogeymentes, -6-ot (!) ment Máriavölgyben.

 

Már az első kilencen is nagyon élesen játszott, az ötödik szakaszon ütött birdie-vel -1-ben kezdte el a hátsó kilencet, de a tűzijáték még csak ekkora vette kezdetét. Fantasztikus teljesítménnyel, 3 birdie-vel és 1 eagle-lel zárta a második kilencet. Összességében -6-ot ért el (66) a fináléban, a három napra vetítve pedig 71-74-66-os köreredményekkel, -4-gyel nyerte Masterst és klubjának Zöld Zakóját.

 

A férfiak között és a teljes mezőnyben második lett Zsimán-Lebovics Zénó, aki az utolsó napon 74-et játszva, nyolc ütéssel Ricsi mögött zárt (+4). Harmadik helyen végzett a vasárnap 80-at ütő Károly Ádám.

 

A nők mezőnyében már második nap átvette a vezetést Berkenyei Daniella, aki a zárónapon legjobbját nyújtva, két 77-es kör után 75-öt játszva, négy ütéssel megelőzve a vasárnap 78-at játszó Jaczkovics Emmát, megnyerte a női Masters kategóriát. Harmadik helyen Stern Lea Sára végzett.

 

A női nettó kategória győztesének Molnárné Kovács Mária bizonyult, akinek ez már a második sikeres tornája volt a héten, miután a Senior Nyílt Magyar Bajnokság női masters kategóriájában szintén diadalmaskodott. A nettó férfi győztes Dudás Károly lett.

 

Pannonia Masters

Pannonia Golf & Country Club

ÖSSZES EREDMÉNY


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés