Új játék születik

Interjú Véh Balázzsal

A Balatonudvariban formálódó golfközösség egyik alappillére, a csapatépítői és versenyzői ambícióiról ismert Véh Balázs egy izgalmas, új golfkihívásról számolt be magazinunknak. 

 

Milyen tervekkel indítod ezt a szezont?

Idei évi terveim között szerepel, hogy reggeltől estig golfozom a barátaimmal a Balaton Golf Club pályáján, éppen ezért már alig várom, hogy Udvariban végre beinduljon a szezon! Időnként Zircre is ellátogatok majd, amikor a pályán befejeződnek a hátsó elütők javítási munkálatai.

 

Úgy hallom, a Balatonudvari pálya megihletett titeket…

A mai napon bemelegítésként Sebők Imrével, Furda Rolanddal, Ratskó Viktorral, Szabó Jánossal, Dr. Szabó Tamással, a Probst házaspárral, valamint Suzie-val és Joe-val egy Kötél Balázs által megálmodott, össze-vissza ütős golfmeccset játszottunk. A rendhagyó mini-megmérettetést követően megállapítottuk, hogy a pálya az időjárás körülményeit figyelembe véve kiváló állapotnak örvend. A játék azonban tizennégy szakasz után félbeszakadt, szétszóródott a mezőny. Mivel már golfozók is megjelentek a pályán, nem lett volna tanácsos folytatni (nevet).

 

Milyen volt az új játék, amit kitaláltatok?

Remek móka volt, a többség élvezte! Érdekes kihívásnak bizonyult, mert sok volt benne a vak ütés, és bizonyos hendikepmagasságot igényelt. Ugyanakkor a Kötél Balázstól kapott térkép sokat segített nekünk. Nem mondom, hogy minden nap ez a kuriózum lesz terítéken, hiszen csak akkor szabad játszani, ha mindenki ezt csinálja a pályán, de évente néhány alkalommal biztosan elővesszük. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés