A nyomasztó európai fölény után szombat délutánra az Egyesült Államok rendezni tudta a sorait: négyből három mérkőzést sikerült behúzniuk fourballban. A feltámadás azonban lehet, hogy későn jött, hiszen az öreg kontinens legjobbjainak előnye így is tetemes a vasárnapi zárókör előtt.
A pénteki és szombati délelőtti összefoglalónk ITT olvasható.
Bár szombat délelőtt Viktor Hovland és Ludvig Aberg történelmi verést mért Scottie Scheffler és Brooks Koepka kettősére foursome-ban, fourballban már nem sikerült folytatni a bravúrt Sam Burns és Collin Morikawa ellen, akik sima győzelmet (4&3) arattak a két skandináv felett. Amit Hovlandék nem tudtak megcsinálni, sikerült Max Homa és Brian Harman párosának, akik a délelőtti győzelem után (az USA első győzelme a tornán) délután is nyerni tudtak (2&1). Robert MacIntyre és Justin Rose újabb pontot hozott Európának (3&2); a napot pedig Patrick Cantlay és Wyndham Clarke hajrában megszerzett győzelme zárta Matthew Fitzpatrik és Rory McIlroy ellen (1UP). A két amerikainak az utolsó két szakaszon sikerült fordítania és megszerezni a pontot a csillagos-sávos válogatottnak.
Szüksége is volt az USA-nak a délutáni győzelmekre, hogy meccsben maradjon, azonban Európa így is tetemes, 10.5 – 5.5 arányú előnnyel vág neki a döntőnek. A verseny vasárnap az egyéni mérkőzésekkel folytatódik, Európa nagy győzelem kapujában áll, csupán 4 pontra a Ryder Cup megszerzésétől.
Kép: Ryder Cup USA Facebook oldala