Dietrich Tamás már hosszú évek óta törekszik arra, hogy minél több szenior korú játékost kapcsoljon be a hazai golf vérkeringésébe. A Magyar Senior Golfozók Társaságának elnöke 2023 szenior tornáiról, a magyar golf előtt álló új távlatokról és a női golf fejlődéséről számolt be Kincses Kalendáriumban (a kiadvány ITT megrendelhető).
Nemrég úgy döntött, elköltözik Budapestről, és Zalacsány közelében telepedik le. Hogy érzi magát az új lakóhelyén?
A zsúfolt nagyvárosi élet után csodálatos érzés egy nyugalmas, pici faluban lakni az erdő mellett. A természet közelsége örömmel tölt el, a hosszú séták mellett pedig hetente három-négy alkalommal arra is lehetőségem nyílik, hogy ellátogassak a közeli golfpályára.
Hogyan fejlődött a játéka az idei szezonban?
A játékom sokat javult az utóbbi időben, rendszerint 90 alatt teljesítek, sőt, a gyakorlókörben még ennél is jobban. A Szenior Bajnokság utolsó napján 84-et ütöttem, ezért abban reménykedem, hogy a közeljövőben megrendezésre kerülő versenyeken hasonlóan ígéretes eredményeket leszek képes felmutatni.
A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A HAMAROSAN MEGJELENŐ KINCSES KALENDÁRIUMBAN!
A november végén megjelenő kiadvány ITT megrendelhető!