Május 4-én, szombaton ranglistaversenyt rendeztek Balatonudvariban, a 18 szakaszos stroke play viadalt a hazai színeket képviselő Horvath Joseph nyerte két ütéssel.
42 versenyző állt rajhoz szombat reggel Balatonudvariban, ahol két szenior golfozó párharcára szűkült az első helyért folytatott versenyfutás. Ralph Müller 77-es score-ral jelentkezett be Udvariban, azonban nála is jobb eredményt ért el a Balaton Golf Club „doyenje”, Horvath Joseph, aki a második, par 5-ös szakaszt 3 ütésből oldotta meg, az itt szerzett eagle a nap szépségdíjas találata volt.
Horvath 75 ütésből teljesítette Udvarit, a győzelem mellett a leghosszabb (Longest Drive) és a legpontosabb (Nearest to the pin) ütőnek járó különdíjakat is hazavihette. Bár Müllernek esélye nyílt a győzelemre, az utolsó, par 5-ös szakaszon többször hibázott, így a második hellyel kellett beérnie, a harmadik pozíciót Zsimán Alpár József szerezte meg 84 ütéssel.
Balatonudvariban a legfiatalabb korosztály is megvillantotta oroszlánkörmeit: a junior kategóriát a Golfiesta U14-es golfozója, Csikós Anna Lana nyerte – ráadásul övé lett a leghosszabb ütés (Longest Drive) a nők között –, mögötte két BGC-s, az U18-as Baranovszky Bálint és az U14-es korosztályt erősítő Keszler István végzett.
A nettó kategóriákban a férfiak között Nagy Gergely István (Kisoroszi), Nagy I. Csaba (Kisoroszi) és Vargha András (Balaton Golf) sorrend született. A nőknél taroltak a MidAmok, a kategóriagyőztes dr. Fiserné Koplányi Eszter, és a második helyezett Sajner Zsuzsanna révén, a harmadik a supersenior Zsadányi Ildikó lett. A szenior nettó férfi kategóriában Miszlai Sándor végzett az élen, mögötte Rothweil Gábor és Nagy I. István ért el dobogós helyet.
Vasárnap sem maradtunk balatoni derbi nélkül, ekkor rendezték ugyanis a négyfős csapatoknak meghirdetett Szezonnyitó Scramble versenyt. A legjobb eredményt a Brúder Balázs, Csizmadia Ákos, Elek Andrea és Nguyen Hoa Luu Lan alkotta négyesfogat érte el, akik bogeymentes napot fogtak ki, emellett hat birdie-t és egy eagle-t szereztek a 18 szakaszos versenyen.
Kép: TÁTRAI BÉLA / GOLF Magyar