A kanadai Taylor Pendrith kihasználta Ben Kohles összeomlását a CJ Cup Byron Nelson utolsó szakaszán, ezzel megszerezte első PGA Tour-címét.
Hiába ment ragyogóan Kohles-nak az utolsó felvonás, és érkezett meg egy ütés előnnyel az utolsó szakaszhoz, a tizennyolcason hirtelen megfordult a szerencséje. Kohles-nak kétszer is chipelnie kellett a rough-ból, elhibázott egy óriás puttot, így bogey-val jött le a pályáról, a sorsa pedig a kanadai sporttárs kezébe került.
Pendrith könyörtelenül ki is használta a kínálkozó lehetőséget: a tizennyolcadik szakaszon birdie-t szerzett, így utolsó körös, -4-eredményével (261-es összteljesítménnyel) biztosította be győzelmét a TPC Craig Ranch-en. A harminckét éves játékos pályafutása hetvennegyedik PGA Tour-indulása alkalmával nyert. A dallasi születésű Kohles, aki még soha nem győzött a Tour-on, egy ütéssel Pendrith mögött végzett.
Alex Norén, a svéd játékos, aki szintén élete első PGA Tour-győzelmére pályázott, 65-öt ütött vasárnap, ezért -21-gyel a harmadik helyen végzett.
Aaron Rai és az első fordulót vezető angol Matt Wallace, valamint a dél-koreai S. H. Kim és Byeong Hun An szintén -20-as eredményt értek el, a T4. helyen végezve.
Jake Knapp, aki három évvel ezelőtt még biztonsági őrként dolgozott Kaliforniában, -19-cel a 8. helyen zárta a versenyt. Knapp és Wallace az egyetlenek az első nyolcban, akik korábban már diadalt arattak a PGA Touron.
Forrás: NBC Golf
Fotó: Yahoo Sports