43 éves férfi lopott taxival okozott halálos balesetet az Árpád hídon

Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta azt a halálos balesetet, amely szerda késő este történt az Árpád hídon; a balesetben a férfi is életét vesztette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Csécsi Soma elmondta: a férfi a III. kerületi Tavasz utcában, kihasználva egy taxis figyelmetlenségét, "bepattant" a nyitva hagyott ajtajú járműbe és egy rövid dulakodás után elhajtott, majd az autóval felment a Árpád híd

 

Vörösvári út irányába vezető lehajtójára, szemben a forgalommal. Már a lehajtón ütközött egy autóval, anyagi káros balesetet okozva, majd később Pest irányába hajtva, a margitszigeti lehajtó után két autóval ütközött.

 

Ennek következtében a balesetet okozó férfin kívül egy másik jármű sofőrje, egy 34 éves férfi és utasa, egy 32 éves nő a helyszínen életét vesztette, a harmadik járműben - egy másik taxiban - négyen megsérültek.

 

Csécsi Soma kitért arra is, hogy a balesetet okozó férfit szerdán - egy 5 óra 10 perckor történt bejelentés alapján - a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt. A férfi a drogfogyasztást elismerte, de tekintettel arra, hogy az őrizetbevétel feltételei nem álltak fenn, szabadon engedték - közölte a szóvivő.

 

Forrás: MTI

Kép: MTI/Mihádák Zoltán


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés